Állítják, megtalálták Hasfelmetsző Jacket

A Daily Mail brit bulvárlapban megjelent exkluzív tudósítás azt állítja: kiderült, ki volt igazából Hasfelmetsző Jack.

A felfedezés Russell Edwards üzletember, az azt követő DNS-vizsgálat pedig egy törvényszéki kutató, Dr. Jari Louhelainen nevéhez köthető. A gyilkos személye pedig nem más, mint az a 23 éves lengyel fodrász, Aaron Kosminski, akiről már régóta gyanítják, hogy köze lehet a londoni gyilkosságokhoz.

Russell Edwards még 2007 márciusában vásárolt meg egy aukción egy méretes kék és barna sálat: az aukció értesülései és a sálhoz mellékelt levél szerint a ruhadarab eredeti tulajdonosa Catherine Eddowes volt, a Hasfelmetsző egyik áldozata: a sálat holtteste mellett találták. Edwards ezután kérte fel a finn szakértőt, aki már több történelmi bűnügy genetikai bizonyítékának vizsgálatában vett részt.

Az Oxfordi Egyetem kutatói azt valószínűsítik, hogy az ember genetikai állományának mindössze 8,2 százaléka "tesz valami fontosat", azaz funkcionál. Sőt, a legfontosabb információkat genetikai állományunknak alig több mint 1 százaléka hordozza. Olvassa el a teljes cikket! A finn szakértő 2011-ben kezdett hozzá a vizsgálatokhoz. Infravörös kameravizsgálatokat követően azt állapította meg, hogy a sálon található vér mintázata vágást követő artériás vérfröccsenéshez hasonlít (amely egybevág Catherine Eddowes halálának körülményeivel), ultraibolya vizsgálatoknak köszönhetően pedig azt, hogy nem csak vér, hanem spermium maradványa is található a sál anyagában. (Mindezek mellett még egy veséből származó sejtet is megtalált a sálban, ami azért érdekes, mert Eddowes egyik veséjét gyilkosa eltávolította.)

A DNS-minták vétele viszont nagy kihívásnak tűnt, a sál ugyanis a vizsgálat készítésekor több mint 120 éves volt már, a minták túlságosan régiek voltak. A finn szakértő elmondása szerint egy saját maga által kifejlesztett módszert használt, amelyet csak "porszívózásnak" hív: egy steril pipettát használt, benne egy olyan folyadékkal, amely képes megerősíteni a sál szövetében ragadt sejteket és a DNS-t és egyúttal ki is nyerni azokat a szövetből. Azt is hozzátette: genomikus DNS-t lehetetlen volt már venni a kinyert mintából, azt ugyanis csak friss esetekben lehet kinyerni (ez tartalmazza egy ember teljes genetikai állományát, viszont ez a minta és az információ idővel töredezetté válik), úgyhogy mitokondriális DNS-t használt, ez női ágon öröklődik és jobb a túlélési esélye is.

Mindezt a mintát tesztelni kellett valami ellenében, úgyhogy Louhelainennek meg kellett találnia valakit Eddowes közvetlen női leszármazottjai közül. Karen Millerre, Eddowes harmadízigleni dédunokájára egy Hasfelmetsző Jackről szóló dokumentumfilmen keresztül sikerült rátalálni: szerencsére hozzájárult ahhoz, hogy DNS-mintát adjon.

Megtalálták Hasfelmetsző Jacket

A finn szakértő hat különböző ember gyilkosság helyszínén szerepelt és az áldozat vére van rajta, hanem a Hasfelmetsző történetében ez a legfontosabb, bizonyító erővel bíró tárgyi bizonyíték is.

A spermiummintákkal szerencséje volt a törvényszéki kutatónak, ugyanis ennyi idő távlatából meg kisebb esély volt arra, hogy használható mintát lehet venni a sálból. Szerencsére 2012-ben sikerült áttörést elérni, amikor az epitheliumból származó túlélő sejteket nyertek, amelyek valószínűleg a húgycsőből származtak. Ezt sikerült összevetni Kosminski nővérének brit leszármazottjának, Matildának DNS-nyálmintájával.

A DNS felerősítése és szekvenálása hosszú hónapokig tartott, viszont tökéletes találathoz vezetett: a sálon található minták Aaron Kosminskihez vezetnek, így a kutató azt állítja: sikerült kétséget kizáró módon azonosítani a rejtélyt és Hasfelmetsző Jack személyazonosságát .

Mindezek ellenére a bejelentés több kérdést is felvet. Első körben: Edwards és Louhelainen miért nem egy tudományos értékelhetőségű, tiszteletreméltó, nagy reputációjú tudományos folyóiratban publikálta a kutatási eredményeket, miért a brit bulvársajtóban, a Daily Mailben tette ezt?

Másodsorban: mi a sál pontos eredete? Harmadsorban: a szenzációhajhász bejelentés vajon miért Russell Edwards könyvének megjelenése ( Naming Jack The Ripper: New Crime Scene Evidence, A Stunning Forensic Breakthrough, The Killer Revealed ) előtt történt egy héttel? Ez már a sokadik könyv, amely a hírhedt gyilkos személyazonosságával kapcsolatos kutatásokról szól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!