A pH-érték - amit bőrápoláskor is szem előtt kell tartani

Az érzékeny bőr ápolása során arra is oda kell figyelnünk, hogy a testünket fedő bőrtakaró fiziológiai egyensúlyát fenntartsuk. Olyan kozmetikumokat érdemes alkalmaznunk, amelyek használatával a bőr védelmi rendszerét is erősíthetjük.

Jó tudni! A gyerekek bőrének a pH-ja 7-es, és csak a serdülőkorban válik savassá. A kisebbek számára így inkább az enyhén lúgos, hagyományos szappan használata javasolt. A bőr szarurétege átlagosan 5,5 pH-értékű. Ez a savas pH aktiválja azokat az enzimeket, amelyek felelősek a felhám lipidjeinek előállításáért, és ez a kémhatás szükséges ahhoz, hogy a bőr védőfunkciója is tökéletesen működjön. A savas pH képes elősegíteni a védelmi rendszer regenerálódását mechanikai (vágások, horzsolások, égések) vagy kémiai behatás okozta sérülést követően is, továbbá segíti az elhalt bőrsejtek eltávolításának folyamatait, és a mikroorganizmusok elleni hatékony védekezőképesség is a bőrfelszín savas pH-ján múlik. A védő savköpeny tejsavakból és a verejtékből származó aminosavakból áll.

A kozmetikumok pH-ja

Sokat árthatunk bőrünknek, ha semleges (pH 7) vagy lúgos (>pH 7) pH-értékű kozmetikai termékeket használunk, hiszen ilyenkor sérülhet a bőr savköpenye, és érzékennyé válik a külső hatásokkal szemben. Ha kozmetikumaink pH-értéke túl magas, az hosszú távon is befolyásolhatja a bőr védekező rendszerét, és bőrirritációhoz is vezethet. A testápoló krémek esetében még fontosabb, hogy figyeljünk a kémhatásra: egy krém ugyanis órákon keresztül is a bőrön marad.

Amit bőrápoláskor is szem előtt kell tartani. Fotó: Getty Images

Az érzékeny bőr tisztítására és ápolására éppen ezért bőrbarát termékek használata javasolt, melyek megőrzik a bőr fiziológiai egyensúlyát, nem pusztítják el a bőr védőflóráját. A normál szappan is veszélyeket rejthet: a savvédelmet ez is károsítja, ami az egészségre ártalmas kórokozók elszaporodásához vezethet. Míg az egészséges bőr a tisztálkodás után néhány órával regenerálódik, helyreállítja savvédelmi rendszerét, addig az érzékeny bőr sokkal inkább ki van téve a baktériumok támadásának, ha normál szappannal tisztálkodunk. Ehelyett ezért ajánlott a szappanmentes készítmények mellett dönteni, melyek megakadályozzák a lúghatást, illetve hidratáló termékeket választani, melyek védik és regenerálják a kültakarót.

Érdekesség! A bőr alsó szövetei majdnem pH-semlegesek, a hónaljárokban, az anális áthajlásban és a genitáliák környékén 6,5 körüli.

Érzékeny, különleges ápolást igénylő testrészek

Kiemelten fontos figyelni a kémhatásra a különleges ápolást igénylő testrészek esetén: ilyen például a kéz és a hónalj. A mindennapos házi-, irodai és kerti munka során a kéz bőrét jelentősen igénybe veszi a vízzel, szappanokkal, oldószerekkel történő érintkezés, és a bőr kiszáradhat, a védelmi funkciók súlyosan károsodhatnak. Az elveszett lipidek pótlására megfelelő, lipidpótló anyagokat tartalmazó tisztító és ápoló készítményeket kell alkalmazni, ami segít a fiziológiás pH fenntartásában, és elősegíti a regenerációs folyamatokat.

Jó tudni! A sérült, repedezett, száraz, érzékeny bőrön nagyobb eséllyel alakul ki ekcéma. A populáció 5-10 százaléka szenved kézekcémában, ami a leggyakoribb munkahelyi megbetegedésnek számít. A hónalj bőrén magasabb a kémhatás, ezért itt nagyobb az esély arra, hogy a baktériumok elszaporodjanak. A faggyú és a verejték lebontásának folyamata során nagyobb mennyiségben keletkeznek szúrós szagú anyagok is, ami kellemtelen testszagot okozhat. A szagok megelőzésében az izzadásgátlók használata mellett itt is fontos szerep jut a kémhatásnak: a baktériumszámot ugyanis eredményesen lehet mérsékelni a pH érték megváltoztatásával.

Megfelelő szerekkel végzett bőrápolás

Ne feledjük, nem a napi többszöri tisztálkodás segíti leginkább fenntartani az érzékeny bőr védelmi mechanizmusait, hanem a napi egyszeri, megfelelő szerekkel végzett mosdás, illetve hidratálás. Ehhez nincs szükség másra, mint hogy egy kicsit jobban odafigyeljünk a kozmetikumok vásárlásakor arra, mit is emelünk le a polcról, mi az, ami leginkább megfelelő bőrünknek a fentiek fényében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra