Aki marihuánát szív, kevésbé anyagias

A marihuána köztudottan oldja a stresszt, a gátlásokat, s lazább hozzáállást tesz lehetővé a feladatokhoz. E kétségtelen jótékony hatás mellett azonban az érem másik oldalán ott van, hogy mérsékli az érdekérvényesítés és a kötelezettségek teljesítése iránti erős késztetést.

Talán a marihuana stresszoldó hatásának következménye az is, hogy a füvezők kevésbé érzik fontosnak a kemény és következetes anyagiasságot, a pénzkeresést, ami egy jövőbe mutató tevékenység, míg a marihuána a jelen könnyedebb megélését támogatja.

Egy brit tanulmány szerint a marihuána hatása alatt az emberek hajlamosak valamivel kevésbé erősen dolgozni a pénzért. Ez az első tudományos megerősítése annak a ténynek, amelyet a droghasználók és barátaik már eddig is tudtak – írja az Origo .

A marihuána mérsékli az érdekérvényesítés és a kötelezettségek teljesítése iránti erős késztetést

A Psychopharmacology folyóiratban megjelent tanulmányban 17 alkalmi kannabiszhasználónak kábítószeres, illetve placebót tartalmazó gőzt kellett belélegezniük. Ez után egy meglehetősen könnyű és egy kicsit nehezebb feladat elvégzése között választhattak. A kisujjukkal kellett leütni a szóköz billentyűt 30-szor 7 másodperc alatt, vagy 100-szor 21 másodperc alatt. A könnyű feladatért 50 pennyt, a nehezebbért 80 penny és 2 font között változó fizetséget kaptak.

A billentyűzet ismételt leütése egy ujjal nem túl nehéz, de elég sok erőfeszítést igényel, így hasznos mérője a motivációnak” – mondta Val Curran, a londoni University College professzora.

Sikerült meghatározni azt a biokémiai folyamatot, amelynek következtében a kannabisz (egerekben) memóriavesztést okoz. Ez utat nyithat olyan gyógyszerek kifejlesztéséhez, amelyek fájdalomcsillapító hatása megfelelő, de nem okoznak emlékezetkiesést. Részletek!

A marihuána csökkenti a nehezebb feladat elvégzése iránti motivációt . „Azt tapasztaltuk, hogy az emberek a marihuána hatása alatt szignifikánsan kisebb valószínűséggel választották a nagyobb erőfeszítést igénylő opciót. A placebót kapó önkéntesek átlagosan az idő 50 százalékában választották a nagyobb erőfeszítést igénylő feladatot a 2 fontos jutalomért, míg a kannabiszt kapók csak 42 százalékban” – folytatta a professzor.

Egy második kísérletben azonban nem találtak érdemi eltérést a hosszabb idő óta rendszeres marihuánaszívók és a kontrollcsoport motivációja között.

Forrás: origo.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!