Agyunk dönt jobb- vagy balkezességünkről

A tudósok szerint agyunk határozza meg, hogy melyik kezünk lesz domináns. A Royal Society Biology Letters című folyóiratban megjelent friss tanulmány arra is magyarázatot ad, miért létezik számos faj esetében végtag-preferencia.

A Discovery News arról számolt be, hogy a hajlam a szemlencse dominanciájával áll kapcsolatban, vagyis azzal a tendenciával, amikor valaki az egyik szemébe bejutó információt preferálja a másikéval szemben. A szemlencse dominanciáját viszont a celebrális lateralizáció határozza meg, ami pedig azt befolyásolja, hogyan oszlanak meg az agy bal és jobb féltekéje között az információk.

Culum Brown, a Macquarie Egyetem munkatársa és egyben a tanulmány társszerzője Maria Magat segítségével ausztráliai papagájokon tanulmányozta a jelenséget. Ezek a madarak az emberekhez hasonlóan hajlamosak dominánsan vagy a jobb vagy a bal végtagjaikat használni. A kutatók a papagájok szem- és lábdominanciáját figyelték meg, miközben azok kis gyümölcsdarabokat és élénk színű farönköket vizsgálgattak. A madarak többsége egyértelműen vagy a bal vagy a jobb szemét használta a vizsgálódás közben, és a szem preferenciája közvetlen összefüggésben állt azzal, hogy melyik lábukkal vették fel az ételt vagy fadarabot. Például amelyik madár jobb szemével fókuszált a gyümölcsre, az a jobb lábával vette fel, mert így a preferált szeméhez közelebb tudta emelni a tárgyat.

Valószínűleg hasonló folyamat zajlik az emberekben is. Bár csecsemőként még nem tudjuk, hogy idővel egyik kezünket többet fogjuk használni a másiknál, később kiderül, melyik kézzel kényelmesebb dolgozni, és így állandóvá válik annak használata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!