Agressziót kiváltó illat

A Kaliforniai Technológiai Intézet (Caltech ) tudósai egy feromont találtak, mely agresszívvá teszi a legyeket.

A Nature-ben közölt tanulmány szerint a legyek antennanyúlványában szintén azonosítottak neuronokat, melyek ezt a feromont felismerik, és az agy felé jelet sugároznak, mellyel agressziót váltanak ki. A felfedezés segít a rejtély feltárásában, az agressziót hogyan szabályozzák az állati gének.

A tanulmány társszerzője, David Anderson és Seymour Benzer biológus professzor így nyilatkozott: "Ahhoz, hogy bizonyítékot kaphassunk, szükséges volt a kísérletes kimutatása annak, hogy a rovarok képesek érzékelni ezeket a feromonokat. Ezért kellet azonosítani azokat a receptorokat, melyek a legyek szaglóidegében találhatóak meg, és felismerik ezt az agressziót meghatározó feromont."

A szakemberek az agresszívan viselkedő hím donorlegyek hatását figyelték meg a tesztlegyeken. A donor legyek jelenlétében erőteljesen emelkedett a tesztlegyek agressziója, és ez a hatás tovább volt fokozható, a donorlegyek nagyobb számával.

Liming Wang, a tanulmány első szerzője hozzátette: "Kísérleti eredményünk felveti, hogy a hím egyedek a lokális környezetben való nagyobb száma agressziót vált ki a cVA nevű anyag kibocsátásán keresztül, melyet a többi légy képes érzékelni."

Anderson megjegyezte, hogy a hiperaktív neuronok gyorsan kiváltották a hatást, annyira, hogy az egyedek még a tápanyagforrást is otthagyták: "Egymás ellen harcoltak, amíg nem lett köztük egy domináns egyed, aki elkergette a többieket. Ezzel szemben azok az egyedek, akiket így nem manipuláltak, békésen ettek egymás mellett, mint tehenek az alpesi legelőn."

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.