A rejtélyes vörösfül-betegség. Ez váltotta ki!

Egy fiatal nő rohamszerű panaszokkal jelentkezett: elvörösödik a füle, és fájdalmai lépnek fel időről időre a jobb fülében. Még a specialisták sem tudtak azonban magyarázatot találni a jelenségre. Végül meglett a megoldás.

A 22 éves nő a Royal National Throat, Nose & Ear Hospitalban kereste a gyógyulást. Ez egy fül-orr-gégészeti kórház Londonban. A nőnek furcsa panaszai voltak: a jobb füle időről időre elvörösödött. Közben iszonyú fájdalom öntötte el, ami a füléből a halántéka és az állkapocs-ízülete felé sugárzott ki. Az egész általában egy órán át tartott, egyrészt hallásromlással, másrészt a zajokra való fokozott érzékenységgel párosult. Minderről a német Spiegel Online számolt be.

A fiatal nő kétségbe volt esve. A panaszok nyugtalanították, hiszen a normálisnál sokkal fáradékonyabb volt, és gyakran fájt a feje is. Már három hónapja voltak panaszai, de sem a háziorvosa, sem a sürgősségi ellátásban, sem a járóbeteg-szakellátásban dolgozó orvosok nem tudtak magyarázatot adni a problémáira. Öt évvel korábban a betegnek még másféle panaszai voltak. Akkor hat hónapon át szintén a jobb füle zúgott. A tinnitus (fülzúgás) mellett a zajokat is zavarónak és fájdalmasnak érezte (miközben ugyanazt a lármát mások nem érzékelték az átlagosnál kellemetlenebbnek).

Sok betegséget azért nehéz diagnosztizálni, mert a tünetek nagyon sokfélék lehetnek és egyénenként is igen eltérőek. Ráadásul sok vizsgálat költséges, időigényes és nem rendelik el rutinszerűen, így ezekre sem lehet alapozni. Összegyűjtöttünk néhány olyan betegséget, amelyeket igen nehéz felismerni. Tudjon meg többet, kattintson! Ezután különböző kezelésekre járt: hallásrehabilitáció, stresszmenedzsment, "figyelem-elterelés", kommunikációs és relaxációs technikák segítettek rajta, és a panaszai megszűntek. Amikor most másféle tünetekkel jelentkezett, az orvosok nem találtak semmi feltűnőt a Journal of Medical Case Reports című szaklapban megjelentetett közlemény szerint.

A jobb fülén ugyanolyan színű a bőr, mint a balon, a nyirokcsomók nem voltak duzzadtak, fertőzés nyomaira sem bukkantak. A fül-orr-gégész specialisták ellenőrizték az egyensúlyszervet is (ez a belső fülben található). Megvizsgálták a középfül-funkciót, illetve a hallópályát az agyában - semmi problémát nem láttak. A vérkép normális, a magmágneses-felvételek sem mutatnak kóros elváltozást. Nincs tumorra utaló jel, ahogy a bőr, a nyak és a fogak megbetegedései sem mutathatók ki.

A rejtélyes vörösfül-betegség

Mindezek után az orvosok elnevezték a betegséget vörösfül-szindrómának, azaz RES-nek (Red­Ear­Syndrome). Azaz a fül vörösödése és a fájdalmak fellépése alapján írták le a tünetegyüttest.

Az esetleírás szerzői ezután átböngészték a szakirodalmat, és száz RES-esetet találtak. Ezeket az adatokat kiértékelték, és kiderült: számos betegnél rohamszerű a fülvörösödés, illetve a fájdalmak fellépése. Egy részük ráadásul még migrénben is szenvedett. Egy sor betegnél a hőség, az érintés, a fejmozgatás, a köhögés vagy a rágás okozta a problémát - többek között. Sokaknál a stressz is szerepet játszott.

A pontos okokról azonban csak spekuláltak a szakértők. Egyesek a nyaki idegpályákat, mások az agyi idegeket feltételezték, mint a problémák kiindulópontját. Megint mások a szimpatikus és Migrén elleni szereket, vérnyomás-csökkentőket, antidepresszánsokat is bevetettek az orvosok.

A terápiák különbözőek voltak, de néhány ötletet adtak a fiatal, 22 éves lány esetében is. Egyrészt az orvosok biztosították arról, hogy nincs súlyos betegsége, ami máris megnyugtatólag hatott a páciensre. Ezután életmód-változtatást javasoltak neki. Rendszeresen és elegendő mértékben igyon, kevesebb koffeint fogyasszon, csökkentse a stresszt, mozogjon többet.

Arra is kérték, hogy vezessen naplót a fájdalmairól, így esetleg kiderül, hogy mi okozhatja a problémáit. A kísérlet sikerült: a dokumentációból kiderült, hogy a panaszok különösen akkor léptek fel, ha a lány narancslét ivott. Amikor ezt elhagyta, a rohamok ritkultak. Az, hogy a narancslé a felelős a panaszokért, nem bizonyítható be minden kétséget kizáróan. Négy hónappal később mindenesetre a fájdalmak eltűntek, és a lány füle is sokkal ritkábban pirosodott be, amivel a páciens viszont már könnyen együtt tudott élni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.