A Parkinson-kór gyógyíthatóvá vált!

A gerincvelőbe ültetett kis készülék egy nap hatékonyabb kezelést nyújthat a Parkinson-kóros betegek számára, állítja egy csütörtökön megjelent tanulmány, amely egereken és patkányokon elért sikerekről számol be.

"Ez a kutatás egy nagyon fontos szükségletre irányul, ugyanis a Parkinson-kóros betegeknek szembe kell nézniük a súlyos - az alkalmazott gyógyszer egy idő után már nem javít a tüneteken - mondta el Romulo Fuentes, a Duke Egyetem Egészségügyi Központjának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. - A betegeknek nem sok választásuk marad, ami a kezelést illeti: az agy elektromos stimulációja, ám ez csak a páciensek kis részének megfelelő."

A Parkinson-kór a mozgatórendszer betegsége, elsődlegesen az 50 év felettieket érinti, és súlyos remegéshez, merevséghez és egyensúlyvesztéshez vezethet, a betegek nehezen járnak, beszélnek és végzik mindennapos tevékenységeiket.

A készülék elektromos stimulusokat ad le a gerincvelő hátsó sejtoszlopának, amely a tapintásból származó információk fő útvonala a test felől az agy irányába. Amikor bekapcsolták, az egerek és patkányok dopaminhiány miatti, a Parkinson-kórt utánzó, lassú, merev mozdulatait felváltotta az egészséges állatokra jellemző viselkedés.

A mozgás jellemzően 3,35 másodpercen belül javult, olvasható a szerkesztőség által elbírált cikkeket közlő Science folyóiratban megjelent tanulmányban. A stimuláció hatására csökkentek a Parkinson-kóros betegeknél gyakran észlelhető alacsony frekvenciájú görcsök, amelyeket a dopaminhiányos egerekben és patkányokban szintén megfigyeltek.

A kutatók különböző szintű stimulációkkal és dopaminpótló gyógyszerekkel kísérletezték ki az egereken és patkányokon a leghatásosabb kombinációt. Az állatok 26-szor aktívabbak voltak, amikor a készüléket további gyógyszerezés nélkül használták. Amikor gyógyszert is adtak mellé, csak két adagra volt szükség, hogy visszaálljon a mozgás, szemben azzal az öt adaggal, amit a gyógyszer kizárólagos használata esetén kellett adni.

"Ha be tudjuk bizonyítani, hogy a készülék biztonságos és hosszú távon is hatékony mind emlősökben, mind emberben, elméletileg minden beteg számára elérhető lenne a kezelés a közeljövőben" - magyarázta Miguel Nicolelis, a Duke Egyetem Egészségügyi Központjának vezető kutatója.

A készülék ugyanarra a gerincvelőstimulátor-technológiára épülne, mint amivel napjainkban a krónikus fájdalmat kezelik, mondta el Nicolelis - amennyiben engedélyezik a készülék Parkinson-kóros betegeken történő használatát. A gerincvelőbe apró vezetékeket ültetnek be és összekötik őket egy kicsi, hordozható generátorral, amely enyhe elektromos áramot állít elő. A kísérleti fázisban használt generátor egy külső áramforrás, ám tartós kezelés esetén azt a bőr alá ültetnék be.

A Duke Egyetem csapata jelenleg brazil idegtudósokkal dolgozik együtt, hogy emlősökön is kipróbálják az eljárást, továbbá svájci kutatókkal próbálják az eredményeket a klinikai gyakorlatba átültetni.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!