A nyári éjszakák becsapják a belső óránkat

Az év során most a leghosszabbak a nappalok, akár még este fél 10-kor is világos van. A meghosszabbodott esti világos időszak azonban becsapja a belső óránkat, amelynek kardiovaszkuláris betegség is lehet a következménye.

A nyári időszámítás miatt még este is sokáig van világos, ez pedig becsapja a belső óránkat. Szervezetünk ugyanis így azt hiszi, hogy még korán van, így csökken az álmosság, és nehezebbé válik az elalvás a munkanapokon. Az esti forgolódás pedig - a másnap reggeli korai keléssel együtt - alváshiányhoz vezet. Hétvégén azonban jelentősen kitolódhat az alvásablak, hiszen a szabadnapokon nagyobb lehetőségünk van arra, hogy magunk döntsünk a lefekvés és az ébredés időpontjáról. Ám ha a szabad- és munkanapok alvási időszakai között rendszeresen nagyobb eltérés van, annak komoly következményei is lehetnek - derült ki a Semmelweis Egyetem közleményéből .

nyári időszámítás, belső óra, cirkadián ritmus, alvászavarok, szív- és érrendszeri betegségek
A nyári időszámítás becsapja a belső óránkat. Fotó: Getty Images

Színre lép a szociális jetlag

A szabadnapjainkon és hétvégén nagyobb eséllyel élhetünk a saját biológiai óránk által diktált ritmus szerint. Ez azt jelenti, hogy akkor feküdhetünk le, amikor álmosak vagyunk, és akkor kelhetünk fel, amikor kipihentük magunkat. A két időablak között többórás eltérés is lehet - ezt a jelenséget nevezik szociális jetlagnek. Ez ugyanis olyan, mintha minden hétvégén 2-3 időzónát átlépő utazást tennénk - magyarázta dr. Káldi Krisztina, az Élettani Intézet egyetemi docense.

Ha valami miatt az alvás-ébrenlét ritmus kizökken, annak nagyon sok kellemetlen következménye lehet. Mutatjuk, hogyan teheti rendbe a cirkadián ritmusát - kattintson ide!

A Semmelweis Egyetem kutatói egyébként kimutatták, hogy a szociális jetlag és a szívműködés idegi szabályozása között összefüggés van. A kutatásba fiatal, egészséges férfiakat vontak be. Megállapították, hogy minél inkább a szociális elvárások , és nem a belső óránk határozza meg az alvási ritmusunkat, annál rosszabb az alvásminőség. Ennek következményeként pedig előnytelenebbül alakulnak a szívfrekvencia variabilitás mutatói is, tehát egyes keringési betegségek kialakulásának kockázata is nő.

Nőhet a szív- és érproblémák kockázata

Az alvásminőség jellemzésére egy standardizált kérdőívet használtak a kutatók. Az eredmények alapján elmondható, hogy azok, akik hétköznapokon nem a biológiai órájuk szerinti ritmusban aludtak, rosszabb alvásminőségről számoltak be. Ráadásul azoknak, akiket jobban érint a szociális jetlag, hétköznap alacsonyabb volt a szívfrekvencia-variabilitásuk. Ez azt jelenti, hogy a kardiovaszkuláris rendszerük alkalmazkodási képessége kevésbé előnyös, ez pedig az infarktus és a magas vérnyomás rizikójának növekedésével jár együtt. Az alacsonyabb variabilitás emellett arra is utal, hogy nem elég pihentető az alvás - jegyezte meg a szakember.

Mit tehetünk?

A szociális jetlag mértéke jelentősen csökkenthet például, ha rugalmas munkaidőben dolgozunk, így ugyanis munkanapokon is a belső óránkhoz és igényeinkhez igazíthatjuk a felkelés és a lefekvés időpontját. Amennyiben ez nem megoldható, néhány tippel akkor is segíthetünk magunkon. Ha például bagoly típusúak vagyunk - tehát szívesebben alszunk el és ébredünk fel az elvártnál később -, akkor javasolt reggelenként minél többet természetes fényben tartózkodnunk, este pedig minimalizáljuk a kék fényt - javasolja Sűdy Ágnes PhD-hallgató, a tanulmány első szerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.