A lenmag hatékony a mellrákkal szemben

A kutatók szerint a lenmag fogyasztása idősebb korban 40 százalékkal csökkentheti az emlőrák okozta halálozás kockázatát.

Többek között az olajos magvak, a búza és a zöldségek fitoösztrogén nevű növényi eredetű vegyületeket tartalmaznak, melyek közül a legfontosabbak a lignánok. A szakértők kimutatták, hogy ezek a vegyületek elpusztítják a rákos sejteket, és az új vérerek kifejlődésének gátlása révén megelőzik a másodlagos daganatok kialakulását.

A legtöbb lignánt a lenmagban mutatták ki. A magot müzlire vagy salátákra lehet szórni, vagy akár tortákba és joghurtba is bele lehet keverni. Amikor ezek a fitoösztrogének a szervezetünkbe jutnak, az ösztrogén női nemi hormonhoz kötődnek, és védelmet nyújtanak a rák ellen.

A Journal of Clinical Oncology folyóiratban megjelent tanulmányukban német kutatók több mint ezer premenopauzális emlőrákban szenvedő nő vérmintáit elemezték három évig. Az eredmények azt mutatták, hogy a legmagasabb enterolakton (a fitoösztrogének által létrehozott vegyület a bélben) legmagasabb szintjével rendelkező nőkben a halálozási arány kétötödével csökkent a legalacsonyabb enterolakton szinttel rendelkezőkhöz viszonyítva. Azt is kimutatták, hogy az enterolakton magas szintje hasonló védelmet nyújt a daganat terjedése és a másodlagos daganatok kialakulása ellen is.

Ez magyarázza azt is, miért sújtja ritkábban az ázsiai nőket az emlőrák. Szójában gazdag étrendjükben rengeteg izoflavon található, amely a fitoösztrogének egy másik típusa.

A kutatók ugyanakkor nem javasolják táplálékkiegészítők szedését a lignánszint növelésére, mivel a hormonokra gyakorolt hatásukat nem ismerjük pontosan. A szakértők úgy vélik, hogy a teljes kiőrlésű élelmiszerekben, magvakban és a zöldségekben gazdag étrenddel mindenki elegendő mennyiségű lignánt vihet be a szervezetébe.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!