A kiközösítés a neten is fáj

Ha valakivel nem állnak szóba az interneten, az ugyanolyan rosszul esik az illetőnek, mint ha személyesen élné át - ez derül ki egy kutatásból, mely a közösségi oldalakon vizsgálta a kitaszítottság érzelmi hatásait.

"Ha rosszul esett az, hogy nem vettek rólad tudomást a Facebookon, akkor nem vagy egyedül" - mondta el a kutatás vezetője, Joshua Smyth professzor a Pennsylvania Állami Egyetemről. "A Facebook a maga nagyjából 800 millió felhasználójával a társas kapcsolatok ápolására szolgál. Sajnos gyakran azonban arra használják, hogy megszabaduljanak kapcsolataiktól a szemtől szembe helyzet kínosságát mellőzve."

Smyth és munkatársai a Misericordia Egyetemről két kutatást is végeztek, hogy megvizsgálják, miként érzékelik az emberek a kiközösítést személyesen és a virtuális chat-szobákban. Az első kutatáshoz 275 főiskolást kértek meg arra, képzeljék el, mint éreznének, ha egy beszélgetés során senki se figyelne rájuk. Általában úgy vélték, hogy zavarná őket, hátrányosan befolyásolná az önértékelésüket, mindegy, hogy élőben történne vagy a neten.

A második kísérletnél 77 diákkal folytattak beszélgetést, akik úgy tudták, az első benyomás hatását vizsgálják rajtuk. Egy részüket internetes chat-szobából közösítették ki, másokkal a kutatáson dolgozó asszisztensek viselkedtek bántóan. Mindkét csoport tagjai bántónak érezték a történteket. Az eredményekről a Computers in Human Behavior számolt be.

"A várakozásunkkal ellentétben a diákokban a visszautasítás nem elsődlegesen szorongást keltett, hanem inkább lefagytak, visszahúzódtak vagy eltávolodtak" - fejtette ki Smyth. A kutatók megjegyezték, hogy a diákok rosszabbra számítottak, mint amit végül éreztek, továbbá úgy gondolták, a hiba a többiek készülékében volt, nem az övékben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Alapvetően napos idő várható a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból a délutáni, kora esti órákban néhol zápor, zivatar kialakulhat - nagyobb eséllyel a Duna vonalának tágabb környezetében. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?