Akik túléltek egy életveszélyes helyzetet, gyakran számolnak be olyan víziókról és élményekről, amelyeket a kritikus pillanatokban tapasztaltak meg, illetve amelyek hatására akár gyökeresen megváltozott az életük. Sokan emlegetnek egy hosszú alagutat, amelynek végén vakító fehér fény várta őket, de szintén rendszeresen visszatérő eleme a beszámolóknak a korábban elvesztett hozzátartozókkal vagy szeretett háziállatokkal való találkozás. Dacára ugyanakkor ezen élmények látszólag természetfeletti jellegének, a szakértők szerint a tudomány idővel képes lehet magyarázatot adni a jelenség funkciójára és pontos hátterére.
Mit értünk halálközeli élmény alatt?
A halálközeli élmények egyfajta mélylélektani eseményként értelmezhetők misztikus elemekkel tarkítva. Jellemzően olyankor fordulnak elő, amikor valaki közel kerül az elmúláshoz, de intenzív fizikai és érzelmi fájdalom, szívroham, traumatikus agysérülés, meditáció vagy éppen szinkópa (rövid ideig tartó, vérnyomásesés hatására fellépő eszméletvesztés) hatására is felléphetnek. Összességében elmondható, hogy az életveszélyt átélő emberek mintegy harmada számol be ilyen jellegű tapasztalatokról.
A legtöbben egyfajta megnyugvást éreznek, valamint azt, hogy pszichikai értelemben kiemelkednek a testükből. Ugyancsak jellemző eleme az ilyenkor elmondottaknak a hosszú sötét alagút, amelyen gyorsan áthaladva világos fénybe lépnek ki az érintettek. Érdekesség, hogy a kultúra és a kor egyaránt befolyásolja ezeket az élményeket. Az indiaiak például gyakran Jamával, a hindu vallás halálistenével találkoznak, miközben az amerikaiak Jézussal. A gyermekek viszont elsősorban barátaikat és tanáraikat látják a vakító fényességben.
A legtöbb halálközeli élmény pozitív kicsengésű, mi több, segít csökkenteni a halálfélelmet, egyben megerősíti az érintettekben az élni akarást és az általános elégedettséget, boldogságot. Ezzel együtt a beszámolók között akadnak negatív tapasztalatok is. Ezekben egyaránt felbukkan a kontrollvesztettség, a nemlét tudata, pokoli víziók, továbbá egy felsőbb entitástól származó ítélet érzete.
A látomások okai
Olaf Blanke és Sebastian Dieguez idegtudósok szerint a halálközeli élmények jellegében kulcsszerepet játszik, hogy melyik agyfélteke felelős a kialakulásukért. Ennek alapján két különböző típust különböztetnek meg: az első a bal agyféltekével áll kapcsolatban, és megváltozott időérzékelést, illetve a repülés érzetét foglalja magában. A második élménytípus a jobb agyféllel kapcsolatos, és szellemekkel való társalgás, szavak, hangok és dallamok hallása tartozik bele. A teória ugyan nem ad választ a halálközeli élmények funkciójára, de úgy tartja, hogy az egyes agyi régiók közötti különböző interakciók hozzák létre ezeket az ösztönös érzéseket.
A halántéklebeny szintén fontos szerepet tölt be a halálközeli élményekben. Ez az agyi terület az érzékszervi információk feldolgozásában és az emlékezésben vesz részt. Az itt jelentkező abnormális aktivitás tehát könnyen furcsa érzéseket és észleléseket produkálhat.
Akadnak tudósok, akik kémiai alapon igyekszenek választ adni a rejtélyre. E körben említhető az a felvetés, mely szerint a stresszes események során felszabaduló endorfin a halálközeli élményekhez hasonló állapotot vált ki, elsősorban a fájdalom enyhítése és az egyre elhatalmasodó nyugodtság kapcsán. Az olyan altatószerek, mint a ketamin , ugyancsak képesek szimulálni a halálközeli élmények karakterisztikáját, beleértve a testen kívüliség érzetét.
Más teóriák egy pszichoaktív alkaloid, az egyes növényekben természetesen is előforduló dimetiltriptamin (DMT) hatásának tulajdonítják a jelenséget. Rick Strassman pszichiáter, az Új-Mexikói Egyetem pszichiátriai intézetének docense egy 1990-ben kezdődött ötéves kutatás során megfigyelte, hogy DMT-injekció hatására a résztvevők halálközeli, misztikus élményeket éltek át. Strassman szerint a szervezet maga is DMT-t bocsát ki a születés és az elhalálozás folyamata során, habár ezt a nézetet sem támasztják alá meggyőző bizonyítékok. Összességében véve pedig a vegyületeken alapuló teóriák közös jellemzője, hogy nem elég precízek, ráadásul nem tudják megmagyarázni a jelenség minden elemét, csak néhányat azok közül.
Szintén népszerű tudományos megközelítés, hogy a halálközeli élmények az agy oxigénhiányos állapotának következtében alakulnak ki. Egy korábbi kutatás például a repülőgépek erőteljes gyorsulása közben eszméletlenné váló pilóták beszámolóiban talált ismerősen csengő részleteket, így például az alagút vízióját. Nem mellesleg oxigénhiány következtében a halántéklebenyben is létrejöhetnek rohamok, illetve ezzel együtt hallucinációk.
Mindemellett a legszélesebb körben az úgynevezett halott agy hipotézise terjedt el. A feltételezés szerint a halálközeli élmények valójában hallucinációk, amelyeket az agysejtek pusztulása nyomán fellépő aktivitások idéznek elő az agyban. Mivel ezek krízis esetén fordulnak elő, mindez megmagyarázhatná a túlélők által felidézett történeteket. A teória Achilles-sarka azonban, hogy bármennyire reálisnak tűnik is, ugyancsak nem tud választ adni a halálközeli élmények minden egyes elemére, így például a testből való kiemelkedés érzetére sem.
Végeredményben csak az biztos, hogy jelenleg nincs egyértelmű, általánosan elfogadott magyarázata a halálközeli élmények mögött meghúzódó folyamatoknak, sem pedig a funkciójuknak. Folyamatosan zajlanak viszont kutatások a rejtélyes jelenség megértésére. Legyenek azonban akár paranormális, akár természetes eredetűek, ezek az élmények rendkívüli jelentőségűek: sokaknak reményt és életcélt adnak, továbbá felértékelik az emberi vágyat a halál után életre.
Forrás: theconversation.com
