A halál jelei rákosoknál

A halál jelei tényleg felismerhetők? Egy korábbi kutatásban nyolc olyan fizikai jelet gyűjtöttek össze, amely megmutatja, hogy valaki három napon belül meghal.

A haldoklás gondolatát, ha tehetjük, elhessegetjük. Vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben jobb ha tudjuk, hogy egy súlyos, halálos beteg meddig élhet még.

A halál és a testi elmúlás tíz szakasza A halálra legtöbbször úgy gondolunk , mint arra a pillanatra, amikor a szív megáll, s elveszik az öntudat. Azonban ez nem egy esemény, hanem egy meglehetősen hosszú folyamat, amelynek stációin most végigtekintünk.

Ezek a halál jelei a rákosoknál, halál haldoklás rák daganat palliatív orvoslás hospice
Honnan tudhatjuk, mennyi van még hátra?

Ha ugyanis tudjuk, hogy közeleg az idő, lehetőségünk van az utolsó napok megszervezésére és a búcsúzásra. Nemcsak a család család életében lehet fontos tudni a hamarosan bekövetkező halált, de az orvosok számára is fontos információt jelenthet. Ha ugyanis tudható valakiről, hogy napokon belül meghal, akkor fölösleges őt további vizsgálatoknak, beavatkozásoknak, gyógykezeléseknek kitenni. Kutatók egy nyolc klinikai tünetből álló listát állítottak össze, ami előre jelezheti, hogy egy végstádiumú daganatos beteg három napon belül meghal - számolt be korábban a Medical News Today .

Mi az a hospice? Feltétlenül kórházban kell meghalnia egy gyógyíthatatlan beteg embernek? Nem, de ez nem jelenti azt, hogy a végstádiumú betegek magukra maradnak életük végén. A megoldást a hospice jelentheti. Kattintson tovább! Kutatások szerint pusztán a beteg megfigyelésével megállapítható, hogy a halál bekövetkezik-e napokon belül. Ha pedig ezeknek a jeleknek az alapján pontosan tudható a közeli halál, akkor a beteg haldoklásán tudnak majd könnyíteni az orvosok.

Mi az a palliatív ellátás?

A Cancer című szaklapban megjelent 2015-ös tanulmány a Process of Dying Study (A haldoklás folyamata) elnevezésű longitudinális vizsgálaton alapul, amelynek keretében akut palliatív ellátásban részesülő (APCU) rákos betegeket vizsgáltak. A palliatív orvoslás célja a végstádiumú, menthetetlen betegek szenvedésének enyhítése tüneti kezelések által - elsősorban a szakszerű fájdalomcsillapítással.

Összesen 357 végstádiumú daganatos beteg összesen 52-féle tünetét figyelték meg minden 12 órában a palliatív ellátásra való felvételüktől kezdődően a halálukig, illetve addig, amíg el nem bocsátották őket az osztályról. A vizsgálat ideje alatt a betegek 57 százaléka halt meg.

Jelek, hogy a halál három napon belül bekövetkezik

A megfigyelések alapján nyolc igen specifikus fizikai tünetet jelölnek meg a tanulmány szerzői; ezek arra utalnak, hogy a halál három napon belül bekövetkezik:

  • a verbális ingerekre adott csökkent reakció
  • a vizuális ingerekre adott csökkent reakció
  • a nevetőráncok elhalványulása
  • hörgés
  • a nyak hiperextenziója
  • a szemhéjak nem csukódnak
  • a pupillák nem reagálnak
  • vérzés az emésztőrendszer felső szakaszában (a gyomorban)

Az utolsó kivételével az összes jel arra utal, hogy a neurokognitív és a neuromuszkuláris rendszer hanyatlik. Ezek a neurológiai tünetek szoros összefüggésben állnak a halál közeli bekövetkeztével. Ez azt is jelenti, hogy nagyon kevés olyan beteg van, aki mutatja ezeket a tüneteket , és mégsem hal meg három napon belül. A tünetek az utolsó három napban voltak megfigyelhetőek a betegeknél 38-78 százalékban. A jelek egyértelművé teszik a progresszív neurológiai hanyatlást, ami a halálhoz vezet.

Mivel a vizsgálatot kizárólag rákos betegeken végezték, azt nem lehet tudni, hogy ezek a tünetek általánosíthatóak-e más betegségekben haldoklókra is. A vizsgálatot éppen ezért ki fogják terjeszteni ebbe az irányba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!