A fülünk valóban egész életünkben nő?

Néhány év alatt az orvosok képesek lehetnek laboratóriumi körülmények között élő szövetekből füleket előállítani. A nagy kérdés az, hogy ezek a mesterséges fülek folyamatosan növekedni fognak-e egy életen át.

Hacsak nem alakul ki igen ritkán hormon-egyensúlytalanság az emberi szervezetben, az emberi test növekedése megáll a pubertás végén, a felnőttkor kezdetén. A csontok például nem fognak többé növekedni. De ez nem érvényes minden testrészre, például az orr, továbbra is növekszik.

fül
A fülünk, ha minimális mértékben is, de évről évre hosszabb lesz

Az orrhoz hasonlóan a fülek is porckorongból állnak, és az életünk során mind nagyobbak lesznek. A British Medical Journalban 1995 decemberében közöltek egy vizsgálatot, amelyben megállapították, hogy a résztvevő emberek fülének szélessége nem nőtt az idő múlásával, de a hossza akár évi 0,22 millimétert is.

Az 1990-es évek elején és a közepén volt némi vita arról, hogy vajon csak a férfiak fülei növekszene-e. Néhányan úgy vélték, hogy a nők fülei nem változnak, ám a Milánói Egyetemen 1999-ben elvégzett kutatás azt találta, hogy mind a férfiak, mind a nők fülei hosszabbak lettek idővel . A nemek közötti bármilyen eltérés annak tulajdonítható elsősorban, hogy a férfiak eleve hosszabb füllel születnek.

Néhány kutató úgy véli, hogy a fülben lévő porc növekedése az oka az egyre nagyobb méretnek. Mások szerint ezen túlmenően a gravitáció is kinyújta a füleket az idő múlásával. Érdekes módon a fülműtétek rengeteg pénzt hoznak a konyhára a plasztikai sebészeknek, de páciensek zöme fiatal. Idős korban talán már az sem baj, ha a fül bokáig ér, csak az élet legyen hosszú.

Forrás: howstuffworks.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!