A figyelem elkalandozását jelezheti a pislogás

Amikor figyelmünk elkalandozik, nem figyelünk arra, ami körülöttünk történik. Egy új vizsgálat szerint nemcsak agyunk, de a testünk is elkalandozik: többet pislogunk, ezzel mintegy kicsi fizikai akadályt képezve magunk és a külvilág között.

Daniel Smilek, a Waterloo-i Egyetem kognitív idegtudósa azt tanulmányozta, hogyan figyelnek az emberek és hogyan nem. Ezt a vizsgálatot azok az agykutatások ihlették, amelyek kimutatták, hogy a figyelem elkalandozásakor az agy külső információkat feldolgozó területei kevésbé aktívvá válnak. "Azt feltételeztük, hogy a test is olyan dolgokat kezd csinálni, amellyel meggátolja, hogy külső információk jussanak az agyba" - mondta el Smilek. "A legegyszerűbb dolog, hogy gyakrabban csukjuk be szemünket."

Smink és munkatársai ezért annak jártak utána, milyen gyakran pislogunk, ha elkalandozik a figyelmünk. 15 önkéntessel olvastattak el egy könyvrészletet a számítógép képernyőjén. Olvasás közben egy érzékelő segítségével követték nyomon szemmozgásaikat, beleértve a pislogást és hogy akkor épp melyik szót olvasták. Véletlenszerű időközönként a számítógép sípolt és a résztvevőknek meg kellett mondaniuk, figyeltek-e arra, amit olvastak, vagy elkalandozott-e a figyelmük - ideértve a szöveg korábban olvasott részeire történő visszagondolást is.

A résztvevők gyakrabban pislogtak, amikor figyelmük elkalandozott, mint amikor odafigyeltek arra, amit olvastak - olvasható a Psychological Science folyóiratban közzétett tanulmányban. "Amikor figyelmünk elkalandozik, már a bejövő végeken útját álljuk az információnak, vagyis azért hunyjuk be a szemünket, hogy kevesebb információ jusson el az agyba" - magyarázta Smilek. "Nem tekinthetjük a mentális folyamatokat különállónak, mivel maga az agy is a testben helyezkedik el, a test pedig folyamatos kölcsönhatásban áll a külvilággal."

Úgy tűnik tehát, hogy a szemhéjak segítenek a külvilág figyelmen kívül hagyásában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.