A cél szentesítheti az eszközt

Egy jótett egyeseket még több pozitív cselekedet megtételéhez vezeti, másokat viszont visszavethet. Ez a reakció a legújabb kutatás szerint az emberek erkölcsi szemléletén múlik.

A aktuális számában megjelent tanulmány szerint ha valaki abban hisz, hogy a cél szentesíti az eszközt, nagyobb valószínűséggel ellensúlyozza a jó tetteket rosszakkal, és fordítva. Ezzel szemben azok, akik abban hisznek, hogy a jót és a rosszat az elv határozza meg, nem a végeredmény, általában következetesebbek, még akkor is, ha nem etikusan viselkednek.

Egyes kutatások azt mutatják, hogy az emberek egyfajta erkölcsi egyensúlyra törekednek, más kutatók viszont azt állítják, hogy éppen ellenkezőleg, az erkölcsös viselkedés azt eredményezi, hogy később még több jó tettet hajtunk végre.

A mostani kutatás során a spanyol Pompeu Fabra Egyetem munkatársai Gert Cornelissen vezetésével 84 egyetemi hallgatót kérdeztek meg arról, mit tennének egy feltételezett dilemma esetén, amikor egy öt embert szállító, elszabadult villamoskocsi ütközés előtt áll, és csak úgy lehet elkerülni, hogy mind az öt ember meghaljon a balesetben , ha megrántanak egy kart. Ezzel azonban az egyik ember halálát okozzák. Azokat az alanyok, akik meghúznák a kart, eredménycentrikus erkölcsi szemléletűként kategorizálták, mely szerint a végeredmény (4 élet megmentése), nem pedig a cselekedet (egy ember halálának okozása) nyom többet a latban. A másik csoport tagjai viszont szabályokra alapozzák erkölcsi szemléletüket, például arra, hogy "a szándékos gyilkosság mindig helytelen".

Ezután az alanyok felét arra kérték, hogy emlékezzenek vissza egy olyan esetre, amikor erkölcsösen viselkedtek, a másik csoportot pedig arra, hogy egy olyan időre, amikor etikátlanul viselkedtek. Ezt követően meg kellett osztaniuk egy korsónyi pénzt társaikkal.

A "cél szentesíti az eszközt" szemléletűek nagyobb valószínűséggel voltak szűkmarkúak, amikor jó tettükre kellett visszaemlékezniük, és bőkezűbbek, amikor erkölcstelen tettükre kellett visszaemlékezniük. Ezzel szemben az elv alapú erkölcsi szemléletűek az ellenkező trendet mutatták, vagyis azt, hogy a régi jó tettek illetve rossz tettek hasonló viselkedésre sarkallták őket később.

Cornelissen azonban azt is hangsúlyozta, hogy a való életben ez természetesen nem ilyen egyszerű, mert az emberek többsége e két szemlélet keverékével rendelkezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!