A bűnözőket már a bőrön hemzsegő mikrobák is lebuktathatják

Hol van már a jó öreg ujjlenyomat? Ma már ennél jóval bonyolultabb módszerek állnak rendelkezésre a tettesek felderítésében.

A törvényszéki vizsgálati módszerek fejlesztésével sokat fejlődött a bűnözők felderítésére alkalmazott technika. Egy bűnügyi nyomozás során ugyanis minden apró részlet fontos lehet, így az sem kerülheti el a nyomozók figyelmét, hogy a rajtunk élő mikrobák egyedi nyomot hagynak a ruháinkon – írja The Conversation.

kéz, tenyér, bőr
A bőrünk hemzseg a mikrobáktól. Fotó: Getty Images

Fél évig a ruhán maradnak

Egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálata alátámasztotta, hogy még fél év elteltével is azonosítható bárki a ruháin hagyott mikrobái alapján. Jól ismert, hogy az ember hajszálai, bőrsejtjei, testnedvei alapján ma már könnyedén azonosítható valaki, az azonban kevésbé köztudott, hogy ugyanennyire egyedi a velünk élő mikrobaközösség is. A mikrobáinkat ráadásul átadhatjuk bárminek és bárkinek, amit vagy akit megérintünk.

Egyes baktériumok a viselt ruhaneműről képesek „átmászni” a szekrényben mellette tárolt, de nem viselt ruhára is.

Bár eredetileg a biológiai terrorizmus ellen kezdték kifejleszteni, ma már egészen hétköznapi esetekben is használható a módszer például annak megállapítására, hogy valakinek a halálát természetes okokhoz lehet-e kötni vagy hogy mikor és miért halt meg.

Vége az ujjlenyomat-törölgetésnek vagy a bőrkesztyűnek: a levegőben keringő DNS-ek még a legprecízebben kidolgozott bűntényre is fényt deríthetnek. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!