Védjük a bőrünket télen is!

A hideg téli időben gyakran kiszáradhat, sőt kisebesedhet a bőrünk, ezért fontos, hogy ebben az évszakban még fokozottabban odafigyeljünk a bőrápolásra.

A téli szeles, hideg időben a bőrünk szinte segítségért kiált. Egy kis plusz odafigyeléssel, bőrápolással azonban sokat tehetünk azért, hogy mire beköszönt a tavasz, mi is csodásan nézzünk ki. Dr. Amy McMichael, a Wake Forest Baptist Orvosi Központ bőrgyógyásza ezért most praktikus tippekkel lát el bennünket.

- Váltsunk kifejezetten a téli hónapokra ajánlott, gazdagabb testápolókra illetve arckrémekre. Ilyenkor többet is használhatunk a krémekből.

- Forró fürdők helyett inkább zuhanyozzunk: a meleg víz ugyanis kiszáríthatja a bőrünket.

- Kerüljük az alkoholfogyasztást és bár a hideg napokon jóleshet egy pohár forró ital, azonban a rosaceára (egyfajta pirosas elszíneződés megjelenése a bőrön) hajlamosak tüneteit felerősítheti.

- A téli napfényben is figyeljünk oda az UV védelemre, ilyenkor is használjunk fényvédő krémeket.

- Lazítsunk, amikor csak tudunk! A stressz ugyanis ronthat bizonyos bőrproblémák (például az ekcéma vagy a pattanásosság) állapotán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.