Pajzs a bőrön

Ma már mindenki tisztában van vele, hogy nyáron házon kívül szükséges a bőrünket megóvni a káros sugaraktól, ám az üzletekben sokan elbizonytalanodnak, hogy vajon melyik napkrémet vegyék le a polcról. Segítünk a választásban!

Szakértők szerint, a hatalmas naptej kínálat egyeseket oly mértékben elriaszt, hogy inkább semmilyen napkrémet nem használnak, aminek viszont súlyos napégés lehet a következménye. Talán ezért is gondolta úgy az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia, hogy érdemes néhány alapismeretet megosztani a vásárlókkal a termékek címkéjén található információkkal kapcsolatban.

Érdemes kétóránként bekenni magunkat, legalább 30-as faktorszámú fényvédő készítménnyel. Fotó: Getty Images

Az első és legfontosabb szabály, hogy csakis széles spektrumú napkrémet válasszunk, vagyis olyat, amely az UVA és UVB sugarak ellen egyaránt védelmet nyújt. A második fontos dolog a faktorszám, amelyek közül nem érdemes 30-asnál alacsonyabbal próbálkozni, a harmadik pedig az, hogy a napkrém vízálló legyen.

Mindemellett a naptejjel bekenést kétóránként érdemes megismételni, és valahányszor azt látjuk, hogy árnyékunk rövidebb, mint mi magunk, húzódjunk naptól védett helyre. Ha mégis a napra kényszerülnénk, viseljünk hosszú ujjú felsőt és nadrágot, széles karimájú kalapot, valamint napszemüveget.

A megfelelő védelem elérése érdekében a naptejet negyed órával a napon tartózkodás megkezdése előtt kell alkalmazni, és használatát kétóránként, valamint fürdés, illetve erőteljesebb izzadást eredményező testmozgást követően azonnal meg kell ismételni.

Sokan azzal sincsenek tisztában, mit is takarnak a faktorszámok , illetve hogy például egy 30-as napkrém nem nyújt kétszer akkora védelmet, mint egy 15-ös. Valójában egy 30-as napkrém az UV-sugarak 97 százalékát szűri ki, addig egy 15-ös 93 százalékát, egy 2-es faktorú pedig 50 százalékát. Ha azonban valaki nem használ elég napkrémet a testén, vagy kihagy egyes területeket, akkor a napkrém által nyújtott védelem csökkenni fog.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!