Az érett bőr ápolása

Bőrünk általános öregedési folyamata már nagyjából 25 éves korunktól megkezdődik. Előbb csak a halvány ráncok, majd a mélyebb barázdák is előtűnnek. Ahhoz, hogy bőrünk a lehető legtovább megőrizze rugalmasságát, következetes gondoskodásra van szüksége.

A bőr lassú öregedését elsősorban olyan belső tényezők befolyásolják, mint a korral járó, évről évre lassuló élettani folyamatok, a hormonháztartásunk és a ránk jellemző genetikai tulajdonságaink. Azonban szerencsére mi magunk is tehetünk azért, hogy arcunk természetes szépségét minél tovább megóvjuk. Fontos a megfelelő mennyiségű ásványianyag-, folyadék- és vitaminfogyasztás, az elegendő alvás, a stressz hatékony feloldása, valamint a dohányzás, az alkohol és a túlzott napsugárzás kerülése.

A gyors öregedés lehetséges okai Az öregedést senki nem kerülheti el, vannak azonban olyanok, akik valamiért idősebbnek látszanak a koruknál. Ennek hátterében általában életmódbeli tényezők állnak, korábbi cikkünkben ezeket vettük sorra.

Természetes folyamatok

Míg a fiatal bőrszövetek erősek, kollagénben, hialuronsavban és elasztinban gazdagok, addig idővel ezek termelődése folyamatosan csökken. Ennek hatására a bőr feszessége romlik, egyre szárazabbá, vízhiányosabbá válik, a ráncok pedig folyamatosan elmélyülnek. A bőr rétegeiben romlik a mikrokeringés, így a tápanyagok és az oxigén szállításának hatékonysága csökkenni kezd, ami a korábbi rózsás ragyogás fakulását eredményezi.

Tisztítás, szárítás nélkül

A bőrünkről való gondoskodás egyik alappillére az arctisztítás. Érett bőr esetén javasolt olyan micellás vizet vagy arclemosó tejet választani, amely hatékonyan eltávolít minden szennyeződést, és anélkül engedi a bőrt lélegezni, hogy kiszárítaná . Az olyan hatóanyagok, mint például a glüko-glicerol, serkentik a bőr saját vízellátási rendszerét, és már tisztítás közben gondoskodnak a hidratálásról. Akárcsak a bőr nedvességmegtartásáért felelős hialuronsav, amelyet a hámsejtek természetes módon is tartalmaznak.

A kor előrehaladtával csökken a bőrünk természetes kollagén- és hialuronsav-tartalma, ezeket pótolni kell. Fotó: Getty Images
A kor előrehaladtával csökken a bőr természetes kollagén- és hialuronsav-tartalma. Fotó: Getty Images

Fokozzuk a hialuron és kollagén termelődését!

A reggeli arctisztítás után használjunk speciálisan érett bőrre szánt - könnyebb állagú - nappali krémet, míg az esti tisztálkodás után dúsabb összetételű éjszakai krémeket. Mivel például a szójából nyert szaponin képes a bőr mélyebb rétegeibe behatolva serkenteni a hialuronsav természetes termelődését, ezért érdemes olyan hidratálókrémet választani, amely tartalmazza ezt a hatóanyagot. A pentapeptidek, valamint a bojtorján terméséből nyert arctiin szintén a bőr belső folyamatait stimulálják: segítségükkel fokozhatjuk a bőr saját kollagéntermelését, valamint újraépíthetjük a sejtstruktúrát.

Antioxidánsok és sejtmegújítók

Érettebb bőre javasolt olyan ápoló készítményeket választani, amelyek antioxidánsokban gazdagok. A máriatövis terméséből kivont silymarin erőteljes antioxidáns, megvédi a bőr kollagén- és elasztintartalmát, miközben élénkíti a vérkeringést. Az argánolaj pedig nemcsak magas E-vitamin-tartalma révén veszi fel a harcot a szabadgyökök ellen, hanem omega-9 és omega-6 zsírsavval is ellátja a bőrt, hogy ezzel is segítse a sejthártyák felépítését és regenerálását.

Okkal népszerű a mangófa kérgéből nyert magnolol, a Q10 koenzim, valamint az oligo-peptideket tartalmazó kozmetikumok is, hiszen ezek kiválóan alkalmasak arra, hogy feltöltsék a bőrt, csökkentsék a ráncok megjelenését, valamint visszaadják annak természetes feszességét és ragyogását. A hatékony hidratáló szereket alkalmanként kiegészíthetjük olyan AHA (alfa-hidroxi savas) kezelésekkel, amelyek hámlasztó hatásukkal serkentik az új bőrréteg megjelenését.

Fényvédelem és öregségi foltok

Ne feledkezzünk meg a fényvédelemről sem, amelyre nem csupánnyáron, hanem az év minden szakában szükségünk van, minden életkorban, minden bőrtípus esetén. A 40 éves kor felett megjelenő öregségi foltok is leggyakrabban a napsugárzásnak kitett területeken figyelhetők meg: az arcon, a kezeken, a karokon és vállakon. Az egyenlőtlen bőrtónus ellen hámlasztó vagy lézeres terápiával, illetve a hiperpigmentáció szabályozásával enyhíthetünk. Segítségül hívhatjuk hozzá a C-vitaminos, a glikolsav vagy a B-Resorcinol tartalmú készítményeket, amelyek nagyjából négy hét alatt látványosan képesek csökkenteni a már kialakult sötét foltokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!