A szemölcsöt ezért tilos piszkálni

Szemölcsök testünk szinte minden pontján kialakulhatnak, eltávolításuk pedig nem mindig egyszerű.

A bőrt csúfító szemölcsöket vírus okozza, a leggyakrabban tenyéren és talpon, kéz- és a lábujjakon jelennek meg. Ilyen kézzel az ember nem szívesen ér másokhoz, hiszen általa a fertőzés terjedhet is. A szemölcs vírusa - a herpeszével ellentétben - nem tárolódik a szervezetben, csak a hámhoz kötődik, és csak helyi tüneteket okoz. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha valóban sikerül tőle megszabadulni, akkor vírusmentesség alakul ki, de a vírus a környezetben mindenhol megtalálható, így - fogékonyság esetén - visszatérhet.

Futószemölcs: így előzzük meg! Mindannyian igyekszünk tenni azért, hogy egészségünket megőrizzük. Előfordulhatnak azonban olyan esetek, amikor minden erőfeszítés ellenére mégis "összeszedünk valamit". Ilyen kis nyavalya a futószemölcs is, amely leggyakrabban a fiatalabbakat támadja. Kattintson a részletekért!

Ha viszont megsértik őket, könnyedén szétszóródhatnak és fertőzhetnek, bőrbe való bejutásukhoz ráadásul elegendőek mikrosérülések is. Amikor ez megtörténik, elkezdenek növekedni újabb képződmények. Kezelésüket emiatt sem szabad halogatni. Másrészt azért sem, mert a szemölcs fertőző, így a hanyagság miatt mások is szembesülhetnek a bőrproblémával. A bőrkinövések eltüntetésével házilag is lehet próbálkozni, erre különböző ecsetelők adnak lehetőséget. Ha a vény nélkül kapható készítmények nem válnak be, mindenképp orvoshoz kell fordulni.

A szemölcsök leggyakrabban a tenyéren és talpon jelennek meg. Fotó: iStock
A szemölcsök leggyakrabban a tenyéren és talpon jelennek meg. Fotó: iStock

A bőrgyógyászok már erősebb, csak receptre kiválható szereket is fölírhatnak, de az eltávolítást a rendelőben maguk is elvégezhetik. Ennek is többféle módszere van, orvosfüggő, hogy ki melyiket alkalmazza: vannak, akik lézerrel égetik ki a kis kitüremkedéseket, de olyanok is, akik folyékony nitrogénnel fagyasztják le a szemölcsöket. Valamennyi módszer hatásos lehet, bár száz százalékos garanciát egyik sem jelent. Ennek oka, hogy ha egy icipici vírus is a bőrben marad, a szemölcs kiújulhat, vagy éppen az eredeti szemölcs környékén újra megjelenhet. Ehhez persze több hónap kell, mivel a fejlődő szemölcs hosszú ideig észrevétlen marad.

Nem szabad kapargatni

A főképp arcon lévő, apró futószemölcsöket ugyanaz a vírus okozza, mint amelyik a tenyéren és a talpon lévő karfiolszerű képleteket. Ilyenkor a vírus közeli kontaktussal terjed. A kicsi futószemölcsök ártalmatlanok, ám ha kapargatják őket, a bőrt nagyobb területen is elcsúfíthatják. Az apró pöttyöket felületes égetéssel egy másodperc alatt el lehet tüntetni, a hámot ért sérülés pedig heg nélkül gyógyul. A futószemölcsök esetében az ecsetélés nem annyira célravezető, mivel csípi a bőrt és begyullasztja a képleteket. Másrészt arcon, főleg a szem környékén nem nagyon lehet alkalmazni az alapvetően maró hatású készítményeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!