Új gyógyszer jöhet egy kellemetlen bőrbetegségre

Az ekcéma gyakori probléma, és meglehetősen sok szenvedést okoz, különösen kisgyermekkorban. Egy új gyógyszer azonban áttörést hozhat az apróságok kezelésében: jelentősen mérsékelheti a kellemetlen tüneteket.

Véget ért az első olyan nagyszabású (randomizált és placebo-kontrollált) vizsgálat, amelynek résztvevői olyan fél és 5 év között gyerekek voltak, akik különféle bőrbetegségekkel – például ekcémával – küzdöttek. A 31 európai és észak-amerikai helyszínen készült tanulmány szerzői arra voltak kíváncsiak, hogy milyen eredménnyel járhat, ha a gyerekek közepes vagy súlyos ekcémáját immunelnyomó anyagok helyett egy biológiai gyógyszerrel (monoklonális antitesttel) kezelik. Eredményeiket a The Lancet című orvosi szaklapban tették közzé.

A kisgyermekek ekcémája az egész családra hatalmas teherként nehezedik. Fotó: Getty Images

„A kezelések eredményeként az állandóan vakaródzó, éjszakánként többször is felébredő, ingerlékeny kisgyermeknél sikerült elérni, hogy átaludják az éjszakát” – idézte a Science Daily Amy Pallert, a Northwestern Egyetem bőrgyógyászati tanszékének vezetőjét, a tanulmány vezető szerzőjét.  

A rettegett ekcéma

Az ekcéma, más néven atópiás dermatitisz egy krónikus gyulladásos bőrbetegség, amelyet vörös, száraz, gyakran váladékozó bőr és viszketés jellemez, ami nagyban befolyásolhatja az érintett betegek és családok életét. Becslések szerint a 6 évesnél fiatalabb gyermekek legalább 19 százaléka ekcémás, az érintettek 85-90 százalékánál a betegség öt éves kor előtt jelentkezik. A viszketés alvászavarokhoz, gyenge neurokognitív fejlődéshez és átlagosan heti egy teljes éjszakának megfelelő alváskieséshez vezethet.

Bár az ekcémás gyermekek felének-kétharmadának enyhe tünetei vannak, amelyek szteroidos kenőccsel és hidratáló krémekkel kezelhetők, legalább egyharmaduknál a betegség közepesen súlyos vagy súlyos formában jelentkezik, és agresszívebb kezelést igényel. „A súlyosabb ekcéma kezelésére eddig csak immunszuppresszív gyógyszerek, például szájon át szedhető szteroidok jöhettek szóba, amelyeket a gyermekeknél igyekszünk elkerülni, mert mellékhatásokkal járhatnak” – mondta a Northwestern kutatója.

A fejlett országokban egyre többen küzdenek ekcémával (atópiás dermatitisszel), ami lassacskán népbetegséggé kezd válni. Erre több hipotézis is létezik: egyrészt a városi lakókörnyezetben, a természetben sűrűn előforduló baktériumoktól távol, a „túl tiszta” lakásokban nagyságrendekkel kevesebb mikrobával találkozunk, így immunrendszerünk fejletlenebb. Másrészt étkezésünkben a telítetlen zsírsavak dominálnak, amelyek fokozhatják a különböző típusú allergiák kialakulását. Harmadrészt az urbánus légszennyezés hajlamosít légúti allergiára, amellyel kapcsolatosan gyulladásos bőrtünetek is jelentkezhetnek. Ezen túl örökletes tényezőkkel is igazolható az ekcéma.

Az elmúlt néhány évben azonban elérhetővé vált egy új szer, a dupilumab, az első „biológiai” gyógyszer, amely célzottan kezeli az ekcémát. Felnőttekkel, serdülőkkel, iskoláskorú gyermekekkel végzett vizsgálatok során is hatékonynak és biztonságosnak találták. De az 5 év alatti gyerekeket eddig nem vizsgálták, ezért ők még nem kaphatták meg a gyógyszert.

Jó eredményeket érhetünk el

Amy Paller szerint a legtöbb gyermeknél hatásosnak bizonyult, és legalább olyan jó eredményeket tudtak vele elérni, mint a kockázatosnak tekintett immunszuppresszív gyógyszerekkel. A szer hatásosnak bizonyult az asztma, illetve az allergiás problémák kezelésére is. (Csecsemőknél és kisgyermekeknél még nem engedélyezték ezek kezelésére.)

A legutóbbi vizsgálathoz a gyermekeket véletlenszerűen sorolták csoportokba: a résztvevők 16 héten keresztül négyhetente placeboinjekciót vagy az új szert kapták. Csak olyan gyermekek jelentkezhettek, akik nem reagáltak megfelelően a lokális gyógyszerekre, illetve a lokális gyógyszerek mellett is súlyos tünetektől szenvedtek.

A kutató szerint a vizsgálat eredményeként jobban megérthetik az ekcéma és a különböző allergiás rendellenességek közötti összefüggéseket, és megfontolhatják annak lehetőségét, hogy a szert más, gyermekeket érintő rendellenességek esetében is alkalmazzák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.