Le a vérzsírral! De hogy?

A trigliceridek a vérben található lipidek, vagyis zsírok. Többek között azért fontosak, mert a sejtjeink energiát nyerhetnek belőlük, azonba, ha túlságosan is sok van belőlük a véráramban, könnyen megtapadhatnak az erek falán, megnövelve bizonyos súlyos betegségek rizikóját.

Bizonyos mennyiségű trigliceridre mindenképpen szükségünk van ahhoz, hogy a szervezetünk megfelelően működhessen, ám ha túl sok van belőlük, az jelentős mértékben károsíthatja az ereket.

A magas trigliceridszint rizikóját növeli például a vérteszt segítségével megállapítható, hogy valakinek magas-e a trigliceridszintje, és otthon is sokat tehetünk azért, hogy normalizáljuk azt.

A triglicerid a vérzsírok egyik fajtája, melynek megemelkedett szintje elősegíti a vérereket elzáró lerakódások, plakkok kialakulását, és így közvetve súlyos, életveszélyes betegségeket is okozhat Kattintson! Az egyik legjobb ellenszere a túl magas trigliceridszintnek a fokhagyma . Több kutatás is foglalkozott már azzal, miként hat a fokhagyma a vérzsírokra, a koleszterinszintre, illetve a vér glükózszintjére, és úgy találták, hogy napi két-három gerezd nyers fokhagyma jelentősen csökkentheti ezeket az értékeket. Ha nem szeretjük a fokhagyma ízét, fokhagymát tartalmazó étrend-kiegészítőket is szedhetünk.

A koriander magját is alkalmazhatjuk a trigliceridszint csökkentésére. Egy 2008-as kutatás szerint a koriandermag rendszeres fogyasztása a vérzsírszintet és a koleszterinszintet egyaránt csökkenti, és hatékonyabbá teszi a zsíranyagcserét. Egyszerű teához forrázzunk le 2 teáskanálnyi megdarált koriandermagot, hagyjuk állni tíz percig, szűrjük le, majd kortyolgassuk el naponta több alkalommal.

Az egyik legjobb ellenszere a túl magas trigliceridszintnek a fokhagyma

Szintén igen jótékony hatású fűszernövény a cayenne bors, melyben egy olyan vegyület található, mely javítja a trigliceridek és a koleszterin feldolgozását egyaránt. A cayenne borsot keverhetjük ételekbe és italokba, de azt tartalmazó étrend-kiegészítőket is szedhetünk.

A fahéjról sokan tudják, hogy nagyon jót tesz a cukorbetegeknek, mert hatékonyabbá teszi a szénhidrát-anyagcserét, és a sejtek inzulinválaszát is javítja. Ugyanakkor a fahéj a vérzsírértékeket is javítja, különösen azoknál, akik túlsúlyosak, vagy a magas trigliceridszint magas vércukorszinttel is együtt jár. A kellemes aromájú fahéjat keverhetjük kávéba, turmixokba, müzlibe vagy zabkásába is, de kapszula formájában még egyszerűbb szedni azt.

Magas a trigliceridszint esetén, nagyon fontos az életmód megváltoztatása, elsősorban az egészségesebb étrendre való áttérés. Ez többek között a cukorfogyasztás csökkentésével kell, hogy együtt járjon (de ne csak édességekből vagy cukros üdítőkből fogyasszunk kevesebbet, hanem magas fruktóztartalmú gyümölcsökből, aszalt gyümölcsökből is). Együnk kevesebb zsiradékot, és részesítsük előnyben az egészséges olajokat, így például az olívaolajat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!