Hosszú élet: ez az 5 lépés a legfontosabb

Soha annyi betegség hátterében nem fedezték még fel a helytelen életmódot, mint napjainkban. A legnagyobb problémát okozó betegségek többsége életmódalapú. Az Egészség Világnapja, április 7-e környékén különösen érdemes átgondolni, hogy mit tehetünk mi magunk a betegségek megelőzéséért, a gyógyulásunkért.

A magyarok születéskor várható élettartama az 1990-es nem egészen 70 évről 2014-re 76 évre növekedett, de még ezzel is jelentősen elmarad az európai átlaghoz, a 80,9 évhez képest. Dohányzásban és fiatalkori dohányzásban is élen járunk, felnőttkori elhízásban pedig csak az írek és a máltaiak előznek meg bennünket. Rákban a 2013-as adatok szerint - 100 ezer lakosra vetítve - Magyarországon haltak meg a legtöbben az Európai Unióban az OECD adatai szerint.

A World Economic Forum tanulmányából pedig az is kiderült, hogy melyik az öt nem fertőző betegség, amely 2010 és 2030 között összesen 47 milliárd dollárt fog felemészteni világszerte. Ezek a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a pszichés problémák, a krónikus légzőrendszeri betegségek és a rák. A betegségek óriási terhet jelentenek a társadalmaknak, a családoknak és az egyéneknek is.

mozgás
A rendszeres mozgás gyógyít

Mi magunk is tehetnénk a változásokért, amire Magyarországon különösen szükség volna, ahol 2003-ban a felnőtt lakosság 6,27 százaléka volt cukorbeteg , 2015-ben pedig már 12,43 százaléka, vagyis közel 800 ezer fő. Közel ugyanennyien a prediabétesz állapotában vannak, egy lépésre a cukorbetegségtől. 3 millió ember küzd továbbá magasvérnyomás betegséggel (és később döntő többségük a lehetséges és várható következményekkel).

Bizonyítékokon alapuló orvoslás

A mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, a fokozott stressz, a légszennyezés és egyéb életmód tényezők kiemelkedő szerepet játszanak számos betegség kifejlődésében és az állapot romlásában. Kutatások alapján ilyen betegségek a diabétesz, bizonyos daganatfajták, az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, az elhízás, a szívinfarktus, az agyvérzés, a csontritkulás, az allergia és az asztma. A megoldás tehát kézenfekvőnek látszik: nemcsak a betegségek okozta panaszokat kell csökkenteni, hanem megfelelően kialakított életmóddal kell kezelni a helytelen életmód miatt kialakult betegségeket!

Az életmódorvoslás a bizonyítékokon alapuló orvostudomány egyik legújabb ága. Gyógyító eszköztárában olyan életmódtényezők szerepelnek, mint a mozgás, a táplálkozás, a stresszkezelés, a dohányzás elhagyása. Ezeket támogatás és iránymutatás nélkül nem könnyű beépíteni az életünkbe a gyógyulás érdekében - hangsúlyozza dr. Babai László, az Életmód Orvosi Központ alapítója. Az életmódorvoslás erősen épít a páciens aktív részvételére. Egyre többen vannak, akik valóban aktív résztvevői szeretnének lenni a gyógyulásuknak, és vállalják, hogy a nekik kidolgozott program alapján változásokat visznek végbe az életmódjukban. A folyamatot irányító szakember pedig egy szakértői csapatban - mozgásterapeutával, gyógytornásszal, dietetikussal, mentálhigiénés szakemberrel, más szakorvosokkal együtt - dolgozik, hogy a beteg minden téren megkapja az életmódváltáshoz szükséges biztonságos hátteret.

5 lépés az egészségünkért

Dr. Babai László szerint 5 fő teendő van, amelyet meg kellene tennünk az egészségünkért:

Rendszeres mozgás. Heti 150 perc közepes intenzitású kardiómozgás ajánlott, ahol két alkalom között nem telhet el 72 óránál több, és egy alkalom nem lehet 30 percnél rövidebb, továbbá a felnőtteknél 2x30 perc izomerőnövelés is szükséges. Gyermekeknek pedig napi 60 perc közepes intenzitású kardiómozgás ajánlott. Alapbetegségek esetén ez egyénileg változhat. Egészséges étkezés. Naponta 4-6 alkalommal ajánlott étkezni, a menüből pedig nélkülözhetetlen 400-600 gramm zöldség és gyümölcs, illetve a magas rosttartalmú gabonák. Kerülendőek a magas zsír-, só- és cukortartalmú élelmiszerek, miközben javasolt napi szinten 2-2,5 liter folyadékot magunkhoz venni.

A dohányzás elhagyása. Kutatások bizonyítják, hogy még a passzív dohányzás is jelentősen ront az egészségi állapoton, az aktív cigarettázás pedig szinte minden betegség kockázatát növeli.

Az alkoholfogyasztás mérséklése. Legfeljebb egy adag alkohol fogyasztása engedélyezett naponta (nőknél ez a mennyiség körülbelül 1 deci bort jelent, férfiaknál ennek másfélszeresét, maximum kétszeresét).

Stresszkezelés. Erre számtalan módszer létezik a relaxációtól a jógáig, de maga a mozgás az egyik legtökéletesebb stresszkezelő módszer, amellyel csökkenthető a stressz miatt megnövekedett adrenalinszint.

Vajon tényleg kapnánk még 17 évet, ha elhagynánk a dohányzást, a vörös húsokat, a cukrot és a tunyulást? Mit tudnak a japánok és a 100 év felettiek? Részletek!

A gyógyító életmód pontos lépésekre épül

A történelemben először a következő generáció nem élhet olyan sokáig, mint szülei. A 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívproblémák és az ízületek állapotának romlása nemrég még tipikusan felnőttbetegségek voltak, ma azonban már a gyerekeket is érintik. A skála másik oldalán pedig az elöregedő és egyre betegebb korosztályok állnak. A megoldás mindenképpen az életmód reformja, amely figyelembe veszi az adottságokat, az életkort, a nemet, a meglévő betegségeket, valamint a célokat. Szinte nincs olyan állapot, amelyen ne lehetne személyre szabott életmódprogrammal segíteni. Legyen szó magas vérnyomásról, inzulinrezisztenciáról, cukorbetegségről, szív- és érrendszeri betegségekről, gerinc- vagy ízületi problémákról, csontritkulásról vagy egyszerűen "csak" túlsúlyról (amely számtalan betegség forrása), alapos felmérés után mindenki számára kidolgozható a gyógyító életmód, az eredmények pedig mérhetőek, láthatóak, tapasztalhatóak lesznek.

Forrás: Életmód Orvosi Központ

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!