Egészségőröket díjaztak

Szeptembertől hét, fiatalokból álló csoport indítja el a saját egészségmegőrző programját a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány támogatásával.

Örökbefogadott fák, futóklub és reformkonyha is szerepel a díjazottak között. A dr. Béres József nevével fémjelzett szervezet ma Magyarországon az egyetlen olyan, az egészséget nemzeti értékké formáló alapítvány, amely facilitátorként működve aktívan tevékenykedik a közösségi egészségmegőrzés területén - olvasható az alapítvány közleményében.

A Béres Egészség Hungarikum Program olyan, fiatalokból álló baráti társulások, iskolai és szabadidős csoportok vagy önként alakuló kis közösségek számára írt ki pályázatot, akik egészségmegőrző programokat szerveznek. A csoportok tagjai 14 és 25 év közöttiek, és közös bennük, hogy nemcsak a saját egészségükre tekintenek értékként, hanem – mivel jó példával járnak elöl - egymást is ösztönözik a prevencióra.

Az Alapítvány 2010. tavaszi felhívására az ország egész területéről több mint 150 pályamunka érkezett be. A szakmai kuratórium döntése alapján a díjazott csoportok egyenként 225.000 és 300 000 Ft közötti pénzbeli támogatást kapnak.

"Büszke vagyok arra, hogy megtaláltuk Magyarország első fiatal egészségőreit. Mivel ők tudják a leginkább az egészség értékére felhívni a kortársaik figyelmét, ez nagyon fontos lépés ahhoz, hogy egy egészségesebben élő nemzetté váljunk. Ahogyan a Béres családban is atyáról fiúra száll a szakértelem és a magyarok egészségéért folytatott elhivatottság, ugyanez levetíthető a társadalomra is" – kommentálta dr. Béres József a diákok és fiatal felnőttek szeptembertől megvalósuló terveit.

A "Jövő egészségőrei" pályázat nyertesei:

A balatonalmádi lakótelepen fákat fogadnak örökbe. A program lényege, hogy a frissen ültetett fákat egy-egy fiatal veszi gondozásba. A növények örökbefogadását egy-egy kis tábla is hirdeti majd, amin az örökbefogadók neve szerepel.

A budapesti Ezüst Delfin Sportegyesület futóklubot hoz létre az Orczy Parkban, amihez futópályát is kialakítanak. A program a környező iskolákkal és egyetemmel együttműködésben valósul meg.

Egy budapesti gimnázium diákjai a reformkonyhájukhoz vásárolnak kisgépeket. A beruházással a kenyérsütés, az aszalás és a csíráztatás rejtelmeibe kóstolnak bele. (Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma)

Egészségügyi képzés, egészségtúrák és faültetés szerepel a debreceni Lelkes Cserkész Alapítvány programpalettáján.

A kecskeméti Könnycsepp Alapítvány egy ifjúsági klubot alapít. A „Vészlejárat” alternatív lehetőséget jelent a fiatalok éjszakai kicsapongása helyett. Kortárs segítők képzését is tervezik.

Egy kiskunfélegyházi középiskola diákjai mozgásterápiás szobát alakítanak ki. (Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Kossuth Lajos Középiskolája és Szakiskolája Előkészítő és Speciális Szakiskolája)

A mónosbéli Gyermekotthonban gyógynövényültetvényt telepítenek a gyermekek javaslatára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!