Aki kertészkedik, az egészségesebb!

A kertészkedő 60 év felettiek jóval egészségesebbek többet ücsörgő kortársaiknál - hangoztatják holland kutatók.

Régi tézis, hogy a saját zöldség és gyümölcs megtermelése véd a betegségtől, mégsem vizsgálta eddig senki tudományosan az összefüggést. A Wageningeni Egyetem kutatói 121 kertészkedőt és azok 63 - passzívabban éldegélő - szomszédait kérdezték ki igen részletesen szokásaikról, stresszérzetükről, arról, hogy milyen gyakran fordulnak orvoshoz. A kutatók mindezek alapján erősítik meg a régi tételt.

Korábbi vizsgálatok is azt mutatták, hogy félórányi kertészkedés kétszerte jobban csökkenti a kortizol stresszhormon szintjét a szervezetben, mint például az olvasás. (Az előbbi 22 százalékkal, az utóbbi 11-gyel mérsékli.)

Más tanulmányok is a szabadban végzett mozgás mellett szólnak: jótékonyabb hatású ugyanaz a gyakorlatsor kint, mint edzőteremben - emlékeztetett a Daily Telegraph című brit lap.

A holland kutatók az Environmental Health című folyóiratban megjelent tanulmányukban megjegyezték, hogy világszerte zsugorodnak a hobbitelkek, "zárt kertek" az építkezések, infrastrukturális fejlesztések miatt, ám a helyi hatóságok tevékenyebben védelmezhetnék az egészségesebb életmód eme "oázisait".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Ezt a vitamint tilos éhgyomorra szedni – A bevitt mennyiség fele is elveszhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +5 °C

Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig:A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Csapadék nem lesz. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 20 és 25 fok között várható.Késő estére 10 és 18 fok közé hűl le a levegő. Ez a nap frontmentesnek tekinthető, enyhe melegedő tendenciával.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!