10 tipp szalmonellafertőzés ellen

Nyaralásunkat, pihenésünket könnyen tönkreteheti egy gyanútlan fagyizás okozta fertőzés is. Lássuk, miként előzhetjük meg!

Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a szalmonella-fertőzés és biztonságban tudhatjuk magunkat és családunkat is. Ha nem szeretnénk az egész napot a négy fal között tölteni, a következőket tartsuk szem előtt!

Mit tegyünk, ha már a szalmonellózis tüneteit tapasztaljuk?  A szalmonella egy baktérium, mely a szájon át kerül be a szervezetbe, rendszerint szennyezett élelmiszerrel vagy innivalóval. Magyarországon a betegség gyomor-bélhuruttal járó formája fordul elő.

A szalmonella megfelelő sütéssel is megelőzhető
A szalmonella megfelelő sütéssel is megelőzhető

A tünetek általában a fertőzött élelmiszer elfogyasztása után 8-48 órával mutatkoznak meg. Jelentkezhet hányinger, hányás, hasmenés, melyhez hasi görcsök társulnak. Jellemző a hidegrázás, a magas, akár 40 fokos láz is.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

  • A nyers élelmiszereket, húst, halat, tojást, fagylaltot, tejszínes süteményeket folyamatosan hűtsük. Bevásárláshoz vigyünk magunkkal hűtőtasakot. Szabadtéri sütéskor biztosítsunk hűtőalkalmatosságot a majonéz, tej számára, de az a legjobb, ha olyan ételeket választunk, amelyek ezeket nem is tartalmazzák.
  • A húst, a szárnyast és a halat mindig alaposan süssük át. A szalmonella csak 70 °C felett pusztul el.
  • Lehetőleg friss tojást fogyasszunk. A tojást legalább 7 percig főzzük, a tükörtojásnak nyáron mindkét oldalát süssük át. A tojást ökológiai állattartásból szerezzük be, ahol ritkábbak az antibiotikum-rezisztens csírák.
  • Ne készítsünk nyers tojást tartalmazó ételeket, például tiramisut vagy majonézt.
  • A nyers hússal és hallal érintkező munkafelületeket, kést és konyhai eszközöket azonnal mosogassuk el forró vízzel.
  • A kiolvasztott mirelit áruk levét mindig öntsük ki, és a lefolyót forró vízzel öblítsük le.
  • Az ásványi anyag - és vitaminháztartás, valamint az erőnlét fenntartása érdekében rendszeresen együnk, kétszersültet vagy pirítós kenyeret, banánt, reszelt almát, könnyű zöldséglevest, rizst.
  • Megelőzésképpen minden toalett használat után alaposan mossunk kezet, beleértve a tenyeret és az ujjak közét is.
  • Külföldi utazás során gyakori a gastroenteritis, nem utolsósorban azért, mert immunrendszerünk az ottani kórokozók ellen nincs felvértezve. Természetgyógyásszal készíttessünk magas keserűanyag-tartalmú növényekből tinktúrát, saját alkatunk és az adott ország sajátosságainak figyelembevételével. Ez gondoskodik a gyomor sósavtermelésének fokozódásáról, így a kórokozó csírák már a gyomorban elpusztulnak.
  • A forró égövi országokban a kórokozók megtelepedhetnek az ivóvízben is. Igyunk palackozott ásványvizet és a csapvizet, jeget mellőzzük!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!