Durvul a kanyarójárvány

Tavaly október elejétől idén január 19-ig 1 227-en betegedtek meg kanyaróban Szerbiában. Emellett Romániában és Ukrajnában is egyre nő a megbetegedések száma.

Szerbiában is terjed a kanyaró

Tekintettel a kanyaró-járvány terjedésének sebességére, az illetékesek kilátásba helyezték az egészségügyi alkalmazottak általános immunizációját. Az eddigi értékelések szerint ennek indokoltságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt hetekben egyre több egészségügyi dolgozó betegedett meg a fertőző betegségben - írja a Magyar Szó .

Ukrajnában is terjed a kanyaró, de nincs védőoltás Gyorsan terjed a kanyaró Kárpátalján, miközben a megyében egyáltalán nincs oltóanyag. Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti, hogy Kárpátalján gyorsan terjed a kanyaró, de a megyében már két hete elfogyott az oltóanyag, és az Ukrán Egészségügyi Minisztériumnál süket fülekre találnak a vakcinák biztosítására vonatkozó kérések - közölte korábban a Hennagyij Moszkal, kárpátaljai kormányzó.

A kanyarós betegek java része 5 évnél fiatalabb, kanyaró kanyarójárvány kanyaró elleni védőoltás Románia Ukrajna Szerbia
A kanyarós betegek java része 5 évnél fiatalabb

Darija Kisić Tepavčević, a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet munkatársának elmondása szerint az egészségügyi dolgozóknak mindenféleképpen megkülönböztetett bánásmód jár, hiszen ők azok, akik a fertőzöttekkel érintkeznek. Most már csak az a kérdés, hogy honnan és hogyan szerezheti be Szerbia a szükséges számú védőoltást, tette hozzá a szakember.

Predrag Kon járványügyi szakértő szerint annak a lehetőségét is érdemes lenne megfontolni, hogy a gyermekek, azaz a kiskorúak kötelező immunizációjának felső korhatárát kitolják a 18. életévig.

1 227 személy betegedett meg kanyaróban

A Batut Közegészségügyi Intézet jelentése szerint 2017. október elejétől idén január 19-vel bezárólag 1 227 személy betegedett meg az ország területén kanyaróban . A Batut Közegészségügyi Intézet egy héttel korábbi jelentése még 949 esetről tett említést, vagyis hét nap alatt 278 újabb megbetegedést jegyeztek. Az eddigi legidősebb beteg egy hatvanéves személy, a legfiatalabb pedig egy kéthónapos kisbaba. A betegek java része 5 évnél fiatalabb, vagy 30 évnél idősebb.

Ez azzal magyarázható, hogy 1993-ig a kanyaró elleni védőoltást csak egyszer kapták meg a gyerekek, az egyszeri oltás pedig nem nyújt átoltottságot, vagyis teljes védettséget, magyarázták korábban a szakemberek. Csak az 1993 után született gyermekek kapták meg kétszer a védőoltást. A kanyaró eddig két halálos áldozatot követelt: az első áldozat, egy harmincéves fiatalember, tavaly december végén hunyt el, míg a második, egy kétéves niši kisfiú, az év első napjaiban.

Újabb gyerek halt meg kanyaró miatt 2018. január 10-én számoltunk be róla, hogy kanyaróban halt meg Romániában egy 2 éves gyermek Suceava megyében, így a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma 38-ra emelkedett - közölték akkor a román hatóságok. A hatóságok közlése szerint a gyereket azért nem oltották be kanyaró ellen, mert ritka genetikai betegségben szenvedett. Az esetről és a romániai kanyarójárványról itt olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.