Egyre több magyart fenyeget a kanyaró

Egyre több az áldozata a romániai kanyarójárványnak: a legtöbb beteg pedig a Magyarországgal szomszédos megyében van.

Május végéig huszonhétre nőtt a kanyaró okozta halálesetek száma Romániában, és a betegség megjelenése óta a hivatalos adatok szerint csaknem 6400-an fertőződtek meg. Mészner Zsófia, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet védőoltási tanácsadója szerint azonban ez a szám jóval magasabb lehet, ugyanis a betegség halálozási aránya egy ezrelék - írja a hvg.hu .

Klasszikus formájában a kanyaró 9-11 napos lappangási időszakkal kezdődik. Ennek második felében bágyadtság, levertség, étvágytalanság, fejfájás, hőemelkedés, hurutos tünetek, hányás, hasmenés jelentkezik. Az alábbi cikkünkben minden fontos dolgot megtudhat a betegségről!

A határnál tombol a járvány

Mészner Zsófia hangsúlyozta: a helyzetet nehezíti, hogy az országban a 9-11 hónapos csecsemőknek körülbelül a fele még mindig nem kapta meg a védőoltást , de még a 4 éveseknek is több mint fele oltatlan. A járvány megfékezéséhez ugyanakkor a megszokottnál is magasabb, 92-95 százalékos átoltottságra lenne szükség a szakember szerint. Romániában jelenleg nincs kötelező védőoltás, nincs gyerekorvos az alapellátásban, és igen erős a vakcinaellenes propaganda, főleg az ortodox egyház részéről.

Romániában még mindig túl alacsony az átoltottság
Romániában még mindig túl alacsony az átoltottság

Ezzel szemben Magyarország helyzete irigylésre méltó a tanácsadó szerint: 11 védőoltás van gyerekeknek - ezek egy része választható -, plusz a HPV-gyermekoltás . Mindezek a legjobb minőségben érhetőek el. A felkészültség ugyanakkor indokolt, a legtöbb eset ugyanis a Magyarországgal is szomszédos Temes megyében van, ezért a ránk nehezedő nyomás is nő. 1991-től átlagosan 15 alatt volt a hazai kanyarósok száma (behurcolt esetekből), de idén már áprilisra elértük ezt a számot a román határ mellett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!