Romantikus lányregények: torz világkép a szexualitásról

A modern nőket is befolyásolja a romantikus történetekben megjelenített idealizált kép a szerelemről és a szexualitásról - állítja a Journal of Family Planning and Reproductive Health Care című folyóiratban megjelent cikk.

Az írás szerzője, Susan Quilliam nem tagadja, hogy ezek a művek akár élvezetesek is lehetnek, véleménye szerint azonban a kapcsolatokról sugárzott képük gyakran hat károsan a női olvasókra. "Meggyőződésem, hogy a pszichológusokat felkereső hölgyek problémái jelentős részben visszavezethetőek ezen regények olvasására. Úgy tűnik, a romantikus füzetek még mindig nagyobb hatással vannak a fogyasztókra, mint a Családtervezési Szövetség kiadványai."

Quilliam szerint ugyan a műfaj már némileg jobban közelít a való élethez, mint néhány évtizeddel ezelőtt, még mindig jellemző rá az idealizmus, a perfekcionizmus és a légvárépítés.

"Ezek a történetek éppen az ellenkezőjét sugallják mindannak, amit mi, a tudatos családtervezést támogatók hirdetünk" - véli a szerző, utalva ezzel a füzetekben megjelenített szexuális aktusokra, amelyek gyakran nem mindkét fél beleegyezésével történnek, és a női főszereplőkre, akik ahelyett, hogy kezükbe vennék a sorsukat, arra várnak, hogy a férfi "ébressze fel" őket.

A valóságtól elrugaszkodott epizódok folytatódnak azzal, hogy a hősnő rendszeresen eget rengető, többszörös orgazmust él át a szeretkezés alatt, majd az ezt követő terhességet minden gond nélkül hordja ki.

Még egy aggasztó jelenség figyelhető meg ezekben a regényekben: az óvszer mellőzése. A szerző tíz történet szexuális jeleneteit vetette össze, amelyekből mindössze egy esetben említették, hogy sor került a kondom használatára. Sok esetben maga a hősnő utasította vissza, mondván, hogy nem szeretne "falat emelni" közte és a férfi közé. Ennek is köszönhető, hogy felmérések szerint ezen könyvek olvasói közül az átlagosnál kevesebben figyelnek oda a biztonságos nemi életre.

"Nem állítom, hogy a romantikus irodalom mindenestül félrevezető, rossz és gonosz. Ha így tennék, megtagadnám kamaszkori önmagam, és olvasók millióit, akik ártatlanul élvezik ezeket a történeteket. Mégis gyakran a legbölcsebb tanács, amit a hozzánk fordulóknak adhatunk, az, hogy tegyék le a könyveket - és térjenek vissza a való életbe."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!