Menstruáció alatti szex: lehet vagy nem?

A havi vérzés alatti nemi élet sokaknál tabunak számít. Ennek leginkább az információhiány, illetve a dologgal kapcsolatos tévhitek az okai – éppen ezért nem árt tisztában lenni az alábbiakkal.

Ha kizárólag egészségügyi jellegű félelmeink tartanak vissza a menzesz alatti szerelmeskedéstől , akkor jó, ha tudjuk, hogy nincs miért aggódnunk. Ilyenkor is élhetünk nemi életet, ha kívánjuk a szexet – a dolog teljesen természetes, és mind a két fél számára biztonságos is. A legjobb ilyenkor az együttlét előtt egy takarót teríteni az ágyra vagy a zuhany alatt szeretkezni, mert egy kis vérre számítanunk kell, de ezen kívül nincs semmilyen extra teendőnk. Az óvszerhasználat ilyenkor kevésbé "véressé" teheti az együttlétet a férfi számára, és ugyanilyen célra nagyszerű megoldás lehet az intimkehely is – írja a Health .

Sok nő megfigyelheti, hogy a menstruációs vérzés során párszor kocsonyás állagú, némileg sötétebb alvadt vér is távozik, főleg a vérzés erősebb napjain. Ez az esetek többségében természetes, ugyanis a leváló méhnyálkahártya olykor nagyobb darabokban távozik. Azt azonban fontos tudni, hogy ha túl sok és túl nagy vérrögöt észlelünk, ráadásul ez fájdalmas, erős menstruációval is párosul, akkor érdemes nőgyógyászhoz fordulni, mivel mindez komoly bajt jelezhet .

menstruáció, szex
Akadnak, akik menstruációkor jobban kívánják.

Van, aki ilyenkor jobban élvezi

Vannak nők, akiket a vérzés eleve visszatart a szextől, és ilyenkor sokkal kevésbé vagy egyáltalán nem is kívánják. Emellett viszont akadnak olyanok is, akik még jobban is vágynak rá, mint általában  és jobban is élvezik. Ennek oka, hogy a vérzés első napján az ösztrogén és a tesztoszteron szintje alacsony a szervezetben, de a harmadik naptól emelkedni kezd. Ráadásul egyes kutatások szerint az orgazmus segíthet csökkenteni a görcsöket, illetve a premenstruációs szindróma  tüneteit is. Partnerünkkel viszont minden esetben közöljük együttlét előtt, hogy éppen vérzünk, elkerülve így az esetleges kellemetlen "meglepetéseket".

Fontos a védekezés

Menzesz alatt fokozottan figyelni kell rá, hogy biztonságos és higiénikus legyen a szex. A vérzés hatására ugyanis kinyílik a méhszáj , és könnyebben feljutnak a kórokozók a medencébe, illetve a hasüregbe, ezért könnyen elkapni a szexuális úton terjedő betegségeket, fertőzéseket. Ráadásul ilyenkor kevésbé savas a hüvely pH-értéke, ami megint csak a baktériumoknak kedvez. Tévhit, hogy  menstruáció  alatt nem lehet teherbe esni, úgyhogy mindenképpen használjunk óvszert – így nemcsak a betegségeket kerülhetjük el, hanem egy esetleges nem kívánt terhességet is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.