Augusztusban szexelünk a legtöbbet

A szakértők szerint ez főleg annak köszönhető, hogy a napfény megnöveli a boldogság-érzetért felelős szerotonin- és a dopamin-, valamint a szexuális vágyat fokozó tesztoszteron-szintet.

Már a korábbi vizsgálatok során is kiderült, hogy a férfiak szervezetében júniusban (a januári értékekhez képest) 33 százalékkal több tesztoszteron van, az pedig régóta ismert tény, hogy a magasabb tesztoszteron-szintű férfiak többet szexelnek. Ezt támasztja alá az osztrák Grazi Orvosi Egyetem legújabb kutatása is, ami bizonyította, hogy a vér magasabb D-vitamin koncentrációja a férfiak tesztoszteron-szintjét is megnöveli. Mivel a D-vitamin napfény hatására termelődik, a kutatók arra következtettek, hogy a férfiak tesztoszteron-szintje nyáron a legmagasabb.

Egy szexuális segédeszközöket gyártó cég felmérése szerint az augusztus a leginkább szexre csábító hónap. Ezt követi másodikként a július, végül harmadik dobogósként a június. A szakértők szerint a nyári hónapokban főként a kevesebb ruha és a napfény jótékony hatásai miatt fokozódik a szexuális aktivitás. "Emellett a nyári szünidő és szabadságolás miatt az embereknek több idejük van egymásra , mint egyébként" - írják a kutatók.

Az adatok alapján a téli hónapok valójában sokkal kevésbé csábítanak a szexuális kalandokra. Érdekes módon a felmérések szerint az egyébként a szerelmesek hónapjának elkönyvelt februárban töltik az emberek a legkevesebb időt szexuális együttlétekkel. Telente az emberek szervezetében nagyobb koncentrációban fordul elő a melatonin nevű hormon, ennek legfontosabb következménye pedig az alacsony libidó , valamint a depresszió és a letargia.

A melegben jobb a kedvünk

Cary Cooper professzor, a Lancaster Egyetem munkatársa szerint a meleg idő javítja az emberek általános kedélyállapotát, ami meghozza a kedvet a szexhez. "Ez a hatás épp az ellentéte a szezonális hangulati zavarnak (SAD)" - nyilatkozta Cooper professzor. "A nyár a nőkre is jó hatással van, mivel annyi különféle ruhát viselhetnek ilyenkor, és emiatt szexisebbnek és magabiztosabbnak érezhetik magukat. A nők szívesebben ismernek meg új embereket, mint a férfiak, és ez is segíti általános hangulatuk javulását."

Francia tudósok szerint napsütésben a flörtölés is könnyebben megy. A vizsgálatok során ugyanis kedvező időjárási feltételek mellett a résztvevő lányok sokkal szívesebben adták meg számukat az ismeretlen, de jóképű csábítóknak, mint borult, felhős időben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra