A szexualitás és a társadalom

A nemi ösztön mindenkivel együtt születik, alakul ki, de ember módjára kezelni, szocializálni csak tanulási folyamat útján lehet.

Ma már a szexualitás összetett fogalma is tükrözi a kulturális pluralizmust. Vagyis ismereteink, indítékaink sokrétűsége, a tudományos felfedezések (orvosi, pszichológiai, társadalmi kapcsolatok, jelenségek egymásra hatása térben-időben), az emberi jogok védelme és szabályozása toleránsabb viselkedést, szélesebb értelmezést ad a szexuális tevékenységnek. Már nem a reprodukció jelenti a társadalom számára az egyetlen elfogadható funkciót és célt, hanem egyenlő fontosságú funkciónak ismeri el az örömszerzést is.

Szeretetre, simogatásra, a másik ember fizikai jelenlétére, az elfogadás és a szeretet adásának és viszonzásának érzésére mindenkinek szüksége van, a kisgyermekeknek, az időseknek egyaránt, és a sérült embereknek (kiszolgáltatottaknak) fokozott szeretetigényük van. Társadalmunkban a család nyújtja gyerekkorban és (kellene nyújtania) az időskorban (ha már nincs társ) a szeretetet, felnőtt korban, pedig a másik nemmel való szoros együttlét, a szerelem, a szex, a párkapcsolat, a házasság hivatott erre.

A nemi ösztön mindenkivel együtt születik, alakul ki, de ember módjára kezelni, szocializálni csak tanulási folyamat útján lehet. Az ember szexuális fejlődése nemcsak biológiai szintű, hanem bonyolult lelki folyamat, amelyet a társadalmi szabályozottság, a szocializáció tesz elfogadottá. A megszületett gyermek pszichoszexuális fejlődése - túl a biológiai, mentális adottságain - függ az édesanyjától, a családjától, a környezetétől és az adott társadalomtól.

A szexualitás funkciói

A szexualitásnak többcélú a funkciója van:

  • szaporodás, fajfenntartás (a reprodukció),
  • örömszerzés, szeretetképesség kialakítása,
  • emberek közötti kommunikáció,
  • boldogságra való képesség és készség fejlesztése,
  • személyiségfejlesztés.

A szexuális kultúra

A szexuális nevelés történetének vizsgálata a társadalomtudomány számtalan területét érinti. Ugyanis nem önálló pedagógiai probléma, hanem az egyén és a társadalom, a magánélet és a közélet érintkezésének számos pontján ütközik, egyéni és társadalmi, sokszor antagonisztikus kérdéseket vet fel. Gondoljunk például a magánéleti kultúra, a kétneműség, kettős morál, nőkérdés, koedukáció, onánia, prostitúció, családtervezés, születésszabályozás, védekezés, abortusz, szexuális úton terjedő betegségek (szifilisz és AIDS) kriminális, medikális, politikai, vallási, filozófiai és pedagógiai vonatkozásaira.

A legtöbb emberi kultúra a múltban és a jelenben is megtalálta a módját annak, hogy átadja a fiatalabb nemzedéknek mindazon információkat, értékeket és normákat, amelyek az emberi nemiségre (szexualitásra) vonatkoznak. Primitív civilizációkban a termékenységi szertartások mellett vagy helyettük léteztek átadási, beavatási szertartások, amelynek keretében a felnőttek nemi ismereteik örökségét továbbították a fiataloknak.

Milyen tényezők befolyásolják a szexuális viselkedést?

Az egyes tényezőknek befolyása a szexuális viselkedésre sokirányú és különféle, de hatásuk nem egyforma még azonos körülmények között sem. Némely befolyás nagy hatású, de kezelhetetlen. Viselkedésünket alapvetően a családi minta alapján alakítjuk ki. Az iskolai szexedukáció pl. nem képes például a társadalmi leszakadást megszüntetni, vagy egy család vallási meggyőződésére befolyást gyakorolni.

Tények és értékek irányelvei a szexualitásban:

  • a szexualitás természetes és egészséges része az életünknek,
  • minden ember szexuális lény,
  • a szexualitásnak fizikai, etikai, erkölcsi, pszichológiai és érzelmi dimenziója van,
  • minden embernek van méltósága, amit tiszteletben kell tartani,
  • szexuális kapcsolat soha nem lehet kényszerítő (erőszak) és kizsákmányoló,
  • az egyéneknek joguk van szexualitásukat különböző módon kinyilvánítani,
  • minden szexuális döntésnek hatása és következménye van,
  • minden embernek joga és kötelessége a felelős szexuális választás,
  • az embereknek és a társadalomnak hasznára válik, ha a gyermekek képesek megbeszélni szexualitással kapcsolatos kérdéseiket, problémájukat szüleikkel, tanáraikkal, vagy azokkal a felnőttekkel, akikben bíznak,
  • minden fiatal keresztülmegy a fejlődés és változás, a szexuális érés természetes folyamatán,
  • idő előtti szexuális élet kockázatos,
  • azok a fiatalok, akik szexuális kapcsolatra érettek, igényt tarthatnak megfelelő információkra, egészségügyi segítségre.

A szexuális viselkedést befolyásolja az élettani, fizikai, tudati, magatartási, szociális, környezeti tényezők.

A szexipari kultúra hatásai

A 19. századi tömeges termelés a szexiparban is nagy hatással megjelent és teret hódított. A bordélyházak nagyszámú jelenléte, a vendéglátóipar szoros kapcsolódása a zenés-táncos-szexuális irányultságú szórakoztatóiparral általánossá vált a városok éjszakai életében. A 18. századi pornográf irodalmát felváltotta a vizuális - képi pornográfia: képeslap sorozatok, rézkarcok, papírmasék stb., s mára egy komoly nemzetközi film- és médiaipar fejlődött ki a szexualitás "ipari" fogyasztás igényének kielégítésére.

Aki ezeken nő fel, nagy csalódásokkal néz majd szembe, hiszen pont az emberi kapcsolatok harmóniája hiányzik belőlük. Célja csupán a férfiak szexuális vágyának felkorbácsolása. A kiszolgáltatott, megalázott helyzetbe mindig a nő kerül. S e virágzó multi-ipar behatol a mindennapokba, a családok életébe, s főleg a fiatalok mindennapjába.

Szexuális viselkedés a számok tükrében

A szexuális élet adatait felmérésekből tudjuk nyomon követni. A szexuális szokások adatai általában kérdőívek alapján születnek, s egyben magukban rejtik a tévedések, igazmondás valóságának lehetőségét.

Leginkább a következményekről vannak hazai és nemzetközi adataink: nemi betegségek előfordulásáról, fertőződés mértékéről, HIV/AIDS megbetegedések számáról, terhességről, terhesség megszakításáról, fogamzásgátló fogyasztásának mértékéről, óvszerfogyasztás mennyiségéről - ha nem gyártási/eladási titok - pornó-kazetták, újságok stb. forgalmáról. De boldogság-elégedettségi kérdőívek nem készülnek. Részben anyagi támogatás hiányában, részben a figyelem másfelé irányultsága miatt.

Statisztikai adataink főleg a serdülő korosztályról vannak, vagy a különösen veszélyeztetett csoportokban: intézetekben élő fiatalok, meleg közösségek stb.

A serdülők már másképp élnek, mint szüleik, nagyszüleik. Több hazai felmérés szerint a 15 évesek fele-harmada már túl van az első szexuális tapasztalaton. Hogy ez miért olyan nagy probléma? Azért, mert a nem kívánt terhességek aránya a serdülőknél lényegesen magasabb mint a felnőtt nők esetében. Egy évben körülbelül 14 000 serdülőlányon hajtanak végre abortuszt, ami egy 30-40 ezres városnak az ivarérett női lakosainak számát jelenti. A felmérésekből az is kiderül, hogy két-három kapcsolatuk is van és gyakran egy időben két partnerrel futnak. Minél alacsonyabb színvonalú iskolába járnak, annál több rizikót vállalnak: védekezés nélküli szex, több partner, alkohol, dohány, felelőtlen magatartás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra