A női agy így éli át az orgazmust

A nők agyának bizonyos részei felpörögnek orgazmus hatására, és a fájdalomra is sokkal érzéketlenebbé válnak ez idő alatt. Speciális sisakkal lestek bele a női fejekbe a kutatók.

Korábbi kutatások úgy tartották, hogy a női agy egy része az orgazmus idejére kikapcsol, erre azonban rácáfoltak az Egyesült Államokban működő Rutgers University kutatói. A csoport tíz nő agyi aktivitását mérte, miközben két alkalommal is eljutottak a csúcsra. Mivel a pontos MRI-felvételhez mozdulatlanul kellene maradni, ami az orgazmushoz közeledve nehezen kivitelezhető, a kutatók egy "a boldogság sisakja" névre keresztelt szerkezetet adtak a tesztalanyokra. Ez pontos képet adhatott az agyi folyamatokról úgy, hogy a test többi része szabadon mozoghatott.

Melyik orgazmus jobb, a nőé vagy a férfié? Minden emberben legalább egyszer felmerül a kérdés, vajon miképpen éli át az orgazmust a másik nem. Vajon ugyanúgy, vagy kevésébe jó az érzés, netán sokkal jobb? Cikkünkben találja a választ!

Több agyi területet is felpörget

"Több agyi területen is fokozódó aktivitást figyelhettünk meg, például az érzelmekért, illetve a motoros funkciókért felelős területeken - emiatt nem tudunk mozdulatlanul maradni orgazmus közben -, illetve azon az agyi részen, amely a jutalmazás okozta érzetet váltja ki" - összegezte az eredményeket a kutatást vezető Dr. Nan Wise. Emellett a boldogsághormonként ismert endorfin és az agyat stimuláló dopamin hatásait is lekövették a vizsgálat során.

A nők agyának egy része felpörög az orgazmus hatására
A nők agyának egy része felpörög az orgazmus hatására

Dr. Wise szerint a kutatás azért is időszerű volt, mert meglepően kevés anyag van az orgazmus és a szexualitás agyra gyakorolt hatásairól. Mint mondta, a prüdéria eddig jelentősen hátráltatta ezeknek a fontos folyamatoknak a feltérképezését, az örömszerzés kiváltotta élvezet azonban természetes emberi folyamat, amely megéri a figyelmet.

Forrás: Daily Mail Online

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.