A meztelen valóság

Dobj le mindent és állj be közénk! A ruha alatt mindig meztelenek vagyunk - tartják a nudisták. Meztelenkedés, strand, nap, szabadság, életöröm. Röviden így foglalható össze a nudisták ars poeticája.

Életörömök pucéran

A nudisták azért lesznek nudisták, mert kedvelik a természetet, szeretik a napot és szeretik magukat természetesnek érezni a szabadban.

A nudizmus nem egyenlő az exhibicionizmussal. A nudisták nem azért nudisták, hogy mások meztelenségén "legeltessék a szemeiket", vagy hogy mások őket meztelenül nézegethessék.

A nudista imád mezítelenül lenni "csak úgy", sőt nemcsak a strandon, hanem akár otthon is. A nudista helyeken nem kell "bombanő" külsővel rendelkezni, bár sokan ennek ellenére erre törekszenek.

Az emberek a nudista helyeken általában hasonlóképpen viselkednek, mint bárhol máshol a világban - mondják a naturizmussal foglalkozó szakemberek.

Az emberek között egy naturista fürdőhelyen is megvannak a társadalmi különbségek, s ez nyilvánvalóvá is válik, hiába vetik le ruháikat és vetkőzik le gátlásaikat.

Mi a meztelen igazság?

A naturisták filozófiája szerint minden ember egyenlő, minden embert mezítelenül, a státuszszimbólumoktól (drága kocsi, értékes karóra, pazar ruha), a materiális világtól mentes "állapotban" kellene értékelnünk vagy megítélnünk, mindenféle külső "sallang" nélkül. A naturisták szerint az emberi testen semmi szégyellnivaló nincsen, meg kellene barátkoznunk saját testünkkel, és el kéne fogadnunk azt, akárhogyan is teremtett minket a természet.

Az INF (Nemzetközi Naturista Szövetség) népszerűsíti a nudista pihenés és felfrissülés módjait, tekintettel a környezetre, az egészséges életmódra és táplálkozásra. A naturista szervezetek a nyilvánosság előtti szexmentességet hirdetik. Bizonyos naturista szervezetek nem nézik jó szemmel a testékszerek (piercing) használatát, mivel ezen ékszerek testidegen anyagok.

A nudisták a maguk természetességében egyszerűen csak élik szabad világukat Ádám és Éva öltözékében mindenféle ideológiai irányzat nélkül.

Már pedig meztelenkedni jó!

Vannak, akik a spontán erekciótól való félelem miatt nem mernek nudista strandra menni, de a tapasztalat szerint a naturista strandokon nagyon ritka, hogy a férfiaknak ilyen jellegű problémái legyenek. A nudisták általában textilesnek nevezik azokat, akik nem gyakorolják a nudizmust.

A nudizmus egy olyan életstílus, amely lehetővé teszi a levegőnek, a napnak, a víznek, egyszóval a természetes környezetnek teljes élvezetét. Biztosítja az egyén fizikai és lelki egyensúlyát, a pihenést, a harmóniát a természettel. A naturisták gyakran állítják, hogy nyugodtabbak és jobb a lelki állapotuk, ha megszabadulhatnak ruháiktól. Kényesen figyelnek a higiéniai alapszabályok betartására, mivel nem kellően tiszta környezetben könnyen elkaphatnak bizonyos fertőzéseket, betegségeket. Némelyek úgy gondolják, hogy a nudizmus szükségképpen mindig szexuális töltetű és erkölcsileg rossz dolog. Ez persze nem így van. Aki partnereket keres az esti programjához, egyáltalán nem biztos, hogy nudista strandokon jut leghamarabb révbe. Számos nudista szervezet valójában olyan mint egy nagy társasági klub, egy nagycsalád. E klubok többsége szigorú belépési követelményeket állít fel, és tartja is magát az előírtakhoz.

A nudizmus gyökerei messzire nyúlnak

Az emberi faj eredeti állapota a meztelenség volt, ez nyomon követhető a természeti népek kultúrájában. Az ókori görögök és rómaiak meztelen testtel művelték a testedzést - elég csak az ókori olimpiákat megtestesítő képzőművészeti alkotásokra, ábrázolásokra gondolnunk -, testmozgást és az egymással szembeni vetélkedést. A gimnasztika egyébként a gümnosz szóból ered, amely meztelent jelent. A "kezdeti" ruhák egyszerűek voltak, nem szorosan illeszkedtek a testre, hanem lezser, laza viseletet jelentettek. Sok ruha nem is takarta teljesen a testet, csak magukra "dobták" vagy kötötték viselői. Az őskeresztény időkben alakult adamiták (nevük Ádám nevéből származik) közösségének tagjai meztelenségükkel a paradicsomi bűntelenség állapotot kívánták kifejezni. A XVII-XVIII. században fordult a kocka. Minden korábbi korszaknál jobban elszigetelték az embereket a testiség bármiféle megnyilvánulásától (pl. fürdőházi meztelenség), amit erkölcstelennek tituláltak. A nudista jellegű mozgalmak először az 1840-50-es évek amerikai kommunamozgalmában öltöttek testet. A természethez való visszatérést hirdető eszméket és mozgalmakat Európában a rousseau-i tanok továbbfejlesztői fémjelezték. A nudizmus alternatív mozgalomként Amerikában terjedt el elsőként, ahol - mellesleg - napjainkra óriási üzleti tevékenységgé nőtte ki magát. Akkoriban jelent meg az emberekben az egészséges táplálkozás és a testápolás iránti igény, amelynek fontos része lett az egészséges test mítosza. A mozgalom zászlajára tűzte a természettel való egységet, önmagunk illetve saját testünk elfogadását, és hangoztatták a társadalmi egyenlőséget. Életmódjukkal tiltakoztak a fogyasztói társadalom értékrendje ellen.

Ahány ház, annyi szokás

Vannak olyan országok, ahol a nyilvános meztelenség törvénybe ütközik (pl. az arab világ számos országában). Utazásaink során jó ezeket a szabályokat tiszteletben tartani a további kellemetlenségek elkerülése végett. Széleskörű naturista mozgalom működik viszont Németországban. FKK-nak (Freikörperkulturnak), azaz a szabad test kultúrájának nevezik a mozgalmat. A régi NDK híres volt az "FKK-s" helyeiről. Európa más országaiban (Franciaország, Hollandia) is léteznek naturalista szervezetek. Afrikában és Ázsiában azonban szinte ismeretlen a naturizmus, mint életstílus gyakorlása.

Naturizmus hazánkban

Magyarországon az 1970-es évek közepén kezdtek megjelenni a naturisták a délegyházi kavicsbányák tavainál. Ekkor a tavak még mindenféle infrastruktúrának híján voltak, nem volt megoldott az illemhelyek kialakítása, a tisztálkodás, teljes mértékig hiányoztak az alapvető higiéniás körülmények. A mozgalom kialakulását és fejlődését nehezítette az a tény is, hogy akkoriban a nudisták nyilvános meztelenkedése szabálysértésnek minősült. Azóta hihetetlen mértékű fejlődésen mentek keresztül nemcsak a bányatavak, hanem a nudizmus mozgalma is hazánkban. Egyesületek (Magyar Naturisták Egyesülete, Naturistak Virtualis Klubja Egyesulet), fürdőhelyek (Délegyháza, Sziksósfürdő, Balatonberény, Ányás, Omszki tó) alakultak. A tipikus nudista helyek rendszerint ragaszkodnak a teljes nudizmushoz. Vannak azonban olyan strandok, ahol megengedik a toplesst, de adott esetben a meztelenséget is. Bárhogyan is vélekedjünk a nudizmusról, el kell fogadjuk, hogy testkultúránk szerves része.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra