Öregít a fogamzásgátló tabletta

A fogamzásgátló tabletta szedése árthat a nő termékenységének, legalábbis átmenetileg - tudjuk meg egy friss tanulmányból, amely a Koppenhágai Egyetem szakembereinek jóvoltából látott napvilágot.

A kutatás szerint az erős hormonok "öregítik" a reproduktív rendszert, aminek következtében a fiatal nők peteérése az idősebb nők peteérésének szintjét éri el néhány hónappal a fogamzásgátló tabletta szedésének abbahagyása után. Egyelőre úgy tűnik, a folyamat csupán ideiglenes, a nőknek mindenesetre számolniuk kell azzal a három hónappal, amelynek során a tabletta hormonjai teljesen kiürülnek a szervezetből.

A felmérés során 833 tizenkilenc és negyvenhat év közötti nőt vizsgáltak, és kiderült, hogy a termékenységért felelős AMH és az AFC hormonszint 19 és 16 százalékkal volt alacsonyabb a tablettát szedő nők körében - a tablettaszedés abbahagyását követő hónapokban is. Emellett a kutatásban részt vevő nők peteérése 19 és 52 százalékkal elmaradt a tablettát nem szedő nőkétől, s a legnagyobb különbség a 30-on aluliak körében mutatkozott.

A fogamzásgátló tabletta szedése árthat a nő termékenységének

"Amikor tabletta szedése minden esetben egy korlátozott peteérési folyamathoz vezet , amit figyelembe kell vennünk a vizsgálatok során" - mondta Dr. Kathrine Birch Petersen, az egyetem professzor.

"A fogamzásgátló tabletta rövidtávú hatásaira voltunk kíváncsiak. Még nem tudjuk, hosszútávon milyen hatásokról beszélhetünk, ezért további, kiterjedt vizsgálatokra van szükségünk" - tette hozzá a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!