Szép lassan érzéketlenné válik az emberiség

Egy új tanulmány arra a meglepő eredményre jutott, hogy az emberek lassan, de biztosan elveszítik intellektuális és emocionális képességeiket.

Az emberi intelligencia és viselkedés számos gén optimális működésén múlik, melynek kialakulásához hosszú evolúciós folyamatokra volt szükség.

A című genetikai szakfolyóirat legutóbbi számában publikált, provokatív elméleteket tartalmazó tanulmány szerint vélhetően azért szorulnak háttérbe az érzelmekért és intelligenciáért felelős egész génhálózatok, mert a modern társadalmunkban egyre kevésbé van szükség ezekre a képességekre, aminek eredményeképpen bizonyos speciális génmutációk fokozatosan eltűnnek.

Dr. Gerald Crabtree, a Stanford Egyetem kutatója, a tanulmány szerzője úgy véli, hogy az emberi intellektuális képességek kifejlődése és intelligenciáért felelős gének ezreinek optimalizálódása még azelőtt zajlott le, hogy őseink elhagyták volna az afrikai őskontinenst. Az afrikai környezetben ugyanis elengedhetetlen volt a magas intelligenciaszint a túlélés és a természetes szelekció szempontjából. A stanfordi kutatók szerint mikor az emberek elvándoroltak Afrikából, az emberiség elérte az intelligencia csúcspontját, és kialakultak a modern társadalmak, egyre kisebb jelentőségűvé vált az intelligencia fejlődése, és ez a képesség lassú, fokozatos hanyatlásba kezdett.

A történelem során a mezőgazdaság fejlődésével fokozatosan kialakult a városiasodás, amelynek következtében meggyengült a természetes kiválasztódás szerepe a túlélésben, és ezzel párhuzamosan a génmutációk hatására háttérbe szorultak intellektuális és emocionális képességek. Dr. Crabtree becslései alapján a génmutációk változásának következtében 3000 éven belül, azaz körülbelül 120 generáció alatt bizonyos génmutációk olyan szinten fogják befolyásolni az emberi fejlődést, ami már ártalmas lehet az ember értelmi és érzelmi stabilitására.

Dr. Crabtree szerint azonban nem szükséges aggódni a génmutációk miatt, mivel a folyamat rendkívül lassú, és a folyamatos és gyors technikai és tudományos fejlődés mellett a jövőben biztosan találnak megoldást a problémára, amivel meg lehet akadályozni a kedvezőtlen génmutációkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?