Riadót fújtak az alvásszakértők

Súlyos alvásproblémák jelentek meg a tinédzserek körében, amelynek rövid- és hosszútávon is komoly egészségügyi következményei lehetnek - hívta fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség.

Mennyi alvásra van szüksége az embernek különböző életkorokban ?

"Míg a gyermekkori alvásszokásokat képesek a szülők kordában tartani, addig a felnőttkorba történő átmenet időszakában, a már nem gyerek, de még nem is felnőtt korukat élő fiatalok körében csökken az alvásra fordított idő" - mutat rá közleményében a Magyar Alvás Szövetség. Mint írják, a szervezet orvosi intézete tapasztalatai alapján számos tinédzser jóval kevesebbet alszik napjainkban, mint amennyire szükségük lenne.

alváshiány, kialvatlanság, tinédzser
A Magyar Alvás Szövetség arra figyelmeztet, a tinédzserek alvási szokásai nem megfelelőek. Fotó: Getty Images

A nemzetközi ajánlások, így az amerikai Nemzeti Alvásalapítvány (NSF) és az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia (AASM) állásfoglalása szerint ennek a korosztálynak naponta 8-10 óra pihentető alvásra van szüksége az egészségmegőrzés érdekében. Az alváshiány álmossághoz, figyelemhiányhoz vezet, így befolyásolja a tanulmányi és sportteljesítményt is. A tinédzserek nem megfelelő alvása emellett összefüggésbe hozható a depresszió és különféle magatartási zavarok, valamint a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásának fokozott kockázatával.

A Magyar Alvás Szövetség szerint a probléma részben a cirkadián ritmus természetes eltolódására vezethető vissza a fiataloknál, amely megnehezíti számukra az este 11 óra előtti elalvást. Természetszerűleg hajlamosak rá, hogy késő éjszakáig ébren maradjanak, reggel pedig tovább aludjanak. Az alvásproblémákhoz hozzájáruló egyéb tényezők közé tartozik a korai iskolakezdés, a házi feladatok és délutáni kötelezettségek jelentette megnövekedett terhelés, a mozgalmas társasági élet, valamint az elektronikus eszközök túlzott használata egyaránt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!