Sokan megfigyelhettük már, hogy a gyerekek könnyen barátkoznak. Elég egy vicc, amin mindketten nevetnek, vagy egy kis kedvesség, például egy kölcsönadott homokozólapát, máris elhangzik a bűvös kérdés: Leszünk barátok? Nagyjából 3 éves korra minden kisgyereknél kialakul, hogy nemcsak arra van igénye, hogy más gyerekek társaságában legyen, hanem arra is vágyik, hogy legyen egy állandó, megszokott közössége, ahol mindennap ismerős arcokkal találkozhat. Óvodás és kisiskolás korban már meg is kötik az első mélyebb barátságaikat, amelyek később egyre meghatározóbbá válnak. Idővel a sok ismerős, csoport- és osztálytárs közül kiemelkedik néhány, akikkel azonnal szeretné megosztani a gyermek, ami történt vele, legyen az jó vagy rossz.
Iskolásként és tinédzserként, majd bohó, már-már felnőtt egyetemistaként egyre több közös élményt élünk meg a jól megszokott közösségünkkel, és sokan úgy tartják, hogy ezeket a gondtalan éveket még időskorunkban is emlegetjük majd. Egyre általánosabb jelenség azonban, hogy a régi barátságok idővel megkopnak vagy akár teljesen el is tűnnek, miközben nehezebben építünk ki új és igazán mély kapcsolatokat. Egy, néhány évvel ezelőtti magyar kutatás például arra világított rá, hogy a hazai lakosság 20-30 százaléka egyetlen baráttal sem bír, és ahogy idősödünk, egyre inkább nélkülözzük mások társaságát.
De vajon miért gyengülhet meg a korábban megrendíthetetlennek tűnő kötelék? Hogyan alakította át szociális életünket a koronavírus-járvány? Hogyan szerezhetünk felnőttként új barátokat, és mit tehetünk azért, hogy megerősítsük és megtartsuk kapcsolatainkat? Ezekről kérdeztük Kisbenedek Nóra coachot.
Eltávolodnak az érdeklődési körök
Általános problémának számít, hogy felnőttkorban lazulnak a baráti kötelékek, és nehezebben tartjuk fenn a korábban megszokott kapcsolatot. Az iskola vagy a közös hobbi ugyanis még könnyen összetartja a fiatalokat, a munka világába, illetve a családalapítás útjára lépve azonban már többfelé ágaznak az utak.
„A barátaink megtartásában leginkább az okozza felnőttként a nehézséget, hogy más életszakaszokba kerülünk bele. Ha valamelyik barátunk hamarabb köt házasságot vagy előbb vállal gyereket, mint mi, akkor könnyen eltávolodhatnak az érdeklődési körök. Hiszen nehezebben találom meg a kapcsolódási pontokat például egy 3 gyerekes családanyával, mint egy szingli barátnőmmel, ha nekem még nincs gyerekem” – fogalmazott Kisbenedek Nóra.
Az egymástól való eltávolodás mértékét a koronavírus-járvány csak fokozta. A szakember azt tapasztalta, hogy a fizikai bezártság lelki elzárkózást is eredményezett, ennek következtében pedig kialakult egy eddig viszonylag ismeretlen jelenség: a felnőttkori szeparációs szorongás. Tehát az emberek sokkal zaklatottabbak lettek azáltal, hogy kiszakították őket a jól megszokott rutinból és közösségekből. „Emellett viszont sokakat éppen a mások társasága kezdett frusztrálni. Az emberek e majdnem két év alatt elidegenedtek egymástól, és egyeseknél komoly szorongást okoz a tömeg és a visszatérés gondolata. Jelentősen több kliens fordul hozzám manapság szociális szorongások miatt, mint a járvány előtt” – fejtette ki.
„Ha akarjuk, azért meg tudjuk oldani”
A szakember szerint a kapcsolataink megerősítése és megtartása szempontjából a legfontosabb tényező, hogy fontosnak tartsuk a másikat. „Ha fel akarom venni valakivel a kapcsolatot, akire szükségem lenne; emlékszem, milyen jó volt vele és most hiányzik, akkor az egyetlen lehetőség, hogy őszintén elmondom az érzéseimet. Csakis nyíltsággal lehet felmelegíteni egy megkopott vagy elhanyagolt kapcsolatot” – magyarázta Kisbenedek Nóra. Hozzátette, ő hisz abban, hogy akik valóban „összetartoznak”, azok megoldják, „de tény, hogy ilyenkor már más szinten ég a barátság, mint amikor mindennap együtt tudtunk lenni az iskolapadban”.
Előfordulhat, hogy az illető nem úgy reagál majd a megkeresésünkre, ahogy elképzeltük, és elmarad a „nagy egymásra találás”. „Azonban ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a barátság végérvényesen megszakad, egyszerűen csak az adott élethelyzetében nem tud vagy nem akar foglalkozni velem, és ezt el kell fogadnom” – fogalmazott.
A szakértő szerint a digitalizálódott világnak hátránya és előnye is van. Bár régen az egyetlen kapcsolatépítési módszer az volt, hogy személyesen találkoztunk barátainkkal, és egymás szemébe nézve, egymást figyelve beszélgettünk, addig ma a kommunikációnk nagy részét a csevegőalkalmazásokban küldözgetett üzenetek teszik ki. Így részben sokkal naprakészebbek lehetünk azon a téren, hogy mi történik az ismerőseinkkel, viszont fennáll a veszélye annak is, hogy eltűnik az őszinteség és a bizalom, a kapcsolat pedig felszínessé válik.
„Csetelni szuper, de mégis azt mondom, hogy inkább vegyük fel a telefont, és hívjuk fel a másikat. Sokkal többet ad, ha hallom a hangját, a nevetését vagy éppen a sírását, így ugyanis könnyebben tudunk kapcsolódni, és mélyíteni lehet a kapcsolatot” – vélekedett Kisbenedek, hozzátéve, hogy a videóhívás talán még jobb lehetőség, hiszen akkor a másik arckifejezéseit is látjuk, de a kommunikációnak ez a módja nem mindig megvalósítható.
Nem elég új barátokat szerezni, meg is kell tartani őket
„Azt látom, hogy nagyon beszűkülten gondolkodunk azzal kapcsolatban, milyen lehetőségeink vannak felnőttként arra, hogy barátokat szerezzük” – mutatott rá a szakember, hozzátéve, ha esélyt akarunk adni az új baráti kapcsolatok kialakulásának, akkor ki kell lépnünk a komfortzónánkból.
Volt egy időszakom, amikor nagyon bezárkóztam, aztán egyszer csak rájöttem, hogy egyedül vagyok, mint az ujjam. Egy szép szombat délelőtt végül gondoltam egy nagyot, és 10 év kihagyás után teljesen egyedül kimentem a golfpályára. Ez annyira jól sikerült, hogy néhány héttel később már Ciprusra repültem az új barátaimmal. Őket annak köszönhettem, hogy kibújtam a csigaházamból” – mesélte, megerősítve, hogy vadidegenek közé menni nagy bátorság. „Nyissuk ki az ajtót és ne hagyjuk, hogy beleragadjunk a magányba.”
Azzal kapcsolatban, hogy hogyan tarthatjuk meg újonnan szerzett barátainkat, azt a választ kaptuk, hogy ezen a téren sem spórolhatjuk meg a munkát. „Azért kerestem új barátokat, hogy legyenek, tehát tennem kell azért, hogy meg is maradjanak. Aktívan kell ápolni a kapcsolatokat, időt tölteni a barátokkal, közös programokat szervezni, akár online is.” Az ember alapvetően társas lény, tehát nem arra lett kitalálva, hogy magányosan tengődjön. Szükségünk van olyan emberekre, akikkel megoszthatjuk nemcsak a bánatunkat, de az örömünket is. Ha van barátunk, akkor átélhetünk vele olyan dolgokat, amit egyedül nem.
