A riói olimpia egyik legsikeresebbjeként emlegetett Simone Biles amerikai tornászra - a második olimpiai aranyéreméig aligha volt világszerte ismert - második, harmadik, és negyedik aranyérme után figyelt fel a világ. Tanulhatunk-e az ő sikeréből? Magyar Katalin pszichológus írása.
Mindig lehet újat mutatni
Simone Biles különleges stílusával keltette fel a figyelmet a nem szakmabeliek körében. A hagyományos tornában törékeny, kislányos alkatú lányok klasszikus zenére, balettre emlékeztető mozdulatsorokat mutattak be mindig is, ami a modern táncoktól (és talán a hétköznapi emberektől is) gyakran igen távol áll. Simone viszont játszik a szőnyegen, mosolyog, kreatív és parádés mutatványokkal szórakoztat.
Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás
Simone - edzője szerint - már a kezdetekkor tehetségesnek tűnt, ám a világraszóló siker váratott magára. De nem adta fel. Első versenyén 0.00 pontot kapott, de kezdeti ügyetlenségeit ügyesen ledolgozta, ma már minden szeren kiválóan teljesít. A riói olimpián hat lehetséges tornaéremből négy megszerzett aranyig és egy bronzig jutott. A rengeteg gyakorlásba beletartozik a fizikai erő kifejlesztése is, nem csak az ügyesség javítása. Az amerikai tornászlány pedig nem csak a testét izmosította: stressztűrő képessége irigylésre méltó (saját anyját nyugtatta a verseny előtti pillanatban az olimpián). Így juthatott el oda, hogy míg eddig a tornaversenyeket 1-2 tizeddel, néha századdal nyerték meg a versenyzők, Simone 1-2 egész ponttal hagyott le mindenkit.
Az öröm előre visz
Simone edzője, Aimee Boorman a Los Angeles Times-nak adott interjúban a közös munka részleteiről is mesélt. Többek között például arról, hogy hagyja érvényesülni a lány egyéniségét, meghagyja a szabadságát. Nem korlátozza például a sportoló étrendjét, találkozhat a barátaival, élheti az életét. Az a cél, hogy Simone-nak örömöt okozzon a munka, önmagáért, és ne másért versenyezzen. És mindez valóban átjön a versenyszámok során: egyszerűen élvezi azt, amit csinál. Ha úgy tetszik, megreformáltak egy korábbi rendszert (ahol teljesen elfogadott, hogy a sportoló éveken át lemond mindenről, és csak a sportolásnak él.)
De mi ebből a tanulság számunkra? Sokan keresik (önmaguk vagy gyermekeik számára) a legjobb tanárt, iskolát, edzőt. De ki a legjobb? Az, aki korábban sikereket ért el másokkal, vagy az, aki a legelismertebb? Ebben az esetben biztosan nem erről van szó. Aimee-nek Simone az első ismert tanítványa, kihozta belőle a legjobbat. Simone, az örömteli edzés világában felnőve arra is képes volt, hogy egy másfajta edzői mentalitás mellett is helyt álljon.
A gyerekkor determinál?
Általában azt hisszük, hogy igen. Pszichológusként gyakran talákozom olyanokkal, akik jelenlegi problémáikat korai élethelyzetüknek, vagy több éve történt dolgoknak tudják be. "Azért nincs barátom, mert kövér vagyok". "Azért nem vagyok sikeres, mert nem szeretett az anyám." Nagy fájdalmak rejlenek az ilyen és hasonló mondatok mögött, de az ok-okozat kérdése ennél sokkal bonyolultabb.
Jó példa erre, hogy Simone Biles alkoholbeteg és drogfüggő szülők gyermeke, édesapját alig látta, és mivel édesanyja nem gondoskodott róluk megfelelően, testvéreivel nevelőotthonba került. 6 éves korában fogadta őket örökbe az anyai nagyapja és annak második felesége, akik azóta gondoskodnak róla. A nehézségekből erőt kovácsolni képes személyiség mindenféleképpen alapvető fontosságú. Igaz, komoly erőforrások is megjelentek az életében: szerető nagypapa, a testvérek összetartása, az edző támogatása és bátorítása. 2013-óta Simone-nal egy pszichológus is foglalkozik, aki mentális edzőként tett meg minden tőle telhetőt a kiváló sportteljesítmény érdekében. És úgy tűnik, jó munkát végeztek.
A tornászlány ma már nem fél segítséget kérni akkor, ha baj van. Tudja, hogy ez működik. Kövessük a példáját!
