Mikor hozunk szívesen áldozatot a másikért?

A szeretet nevében a legtöbben sok áldozatot vállalunk egy kapcsolatban, és sokszor mindezt nem is érezzük igazán tehernek - vajon mitől függ ez?

Az Arizona Egyetem szakemberei azonban a című lapban megjelent tanulmányukban arra hívják fel a figyelmet, hogy mindez csupán akkor válik a kapcsolat előnyére, ha olyankor hozunk áldozatot, amikor mi magunk nem vagyunk feszültek és kimerültek.

A Casey Totenhagen által vezetett kutatás során 164 házas, illetve nem házas párt követtek nyomon a szakemberek, akiknél a kapcsolatuk időtartama hat hónaptól 44 évig terjedt. Valamennyiüket megkérték, hogy hét napon át minden egyes nap töltsenek ki egy online kérdőívet, melyben 12 kategóriába sorolva jelölhették be, hogy aznap milyen áldozatot hoztak párjukért. Az áldozathozatal alatt nem valami nagy horderejű dologra kellett gondolni, csupán hétköznapi apróságokra, mint amikor valaki átvállalja a másiktól a mosogatást, vagy hazahozza helyette a gyereket az óvodából . Emellett arról is be kellett számolniuk, ha valamilyen bosszúság érte őket aznap, illetve, hogy az esetleges konfliktus milyen érzékenyen érintette őket. A felmérésben résztvevőknek ezután az volt a feladatuk, hogy egy 1-től 7-ig terjedő skálán jelöljék be, mennyire érzik magukat elkötelezettnek a párjuk felé, milyen közel érzik magukat a másikhoz, és mennyire elégedettek a kapcsolatukkal.

A szakemberek megállapították, hogy akik áldozatot hoztak a párjukért, másként élték ezt meg azokon a napokon, amikor minden rendben ment, és megint másként olyankor, amikor előzőleg valamilyen konfliktushelyzet állt elő akár a partnerrel, akár valaki mással a nap során. Míg előbbi esetben az áldozathozatal a kapcsolat javát szolgálta, utóbbiban egyáltalán nem, sőt ilyenkor az, aki a másik kedvére tett valamit, csak még feszültebb és idegesebb lett ettől.

Totenhagen a vizsgálat alapján úgy látja, az egyén párjához való hozzáállását nagyban befolyásolják a napi történések, így ha akár csak az egyik félt valamilyen bosszúság érte a munkahelyén vagy bárhol napközben, az a másik félre is hatással lesz, hiszen a felgyűlt feszültségét óhatatlanul is otthon fogja levezetni. A kiegyensúlyozott párkapcsolat érdekében érdemes tehát ezeket a gondokat együtt kibeszélni, mert ezzel számos konfliktus előzhető meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!