Miért nem szeretjük, ha megmondják, mit csináljunk?

Bár nem lehet általánosítani, tény, hogy a legtöbb ember nem szereti, ha megmondják neki, mit csináljon. Mi az oka ennek a negatív hozzáállásnak, és hogyan kezeljük jobban az ilyen helyzeteket?

Életünk során egyik olyan szituációból a másikba csöppenünk, ahol nem tehetjük azt, amit szeretnénk, hanem utasításoknak, szabályoknak kell megfelelnünk. Gyerekként a szüleink, kamaszként a tanáraink, felnőttként pedig a munkaadónk, a párunk mondja meg (vagy próbálja megmondani), hogy mit csináljunk. Sokakat ez akkor is zavar és rossz érzésekkel tölt el, ha az illető nem parancsol, csak tanácsol. Seth J. Gillihan klinikai szakpszichológus a webMD -n foglalta össze, mi lehet ennek az oka, és tanácsokat is ad azzal kapcsolatban, mik a megfelelő reakciólehetőségek.

Bárkinek megváltoztatható a személyisége Igaz, hogy folyamatos odafigyelés és beavatkozás kell hozzá, de megdőlt a hiedelem, hogy amilyen személyiséggel születtünk, azzal is kell beérni életünk végéig. Részletek itt .

Csorbul az önállóságunk, erőtlennek érezzük magunkat

Mint azt a szakember hangsúlyozta, az akarat, hogy mi irányítsuk a tetteinket, belénk van kódolva - autonómiára, önállóságra van szükségünk. Ez a viselkedésmód egyébként már csecsemőkorban is tetten érhető, és ahogy idősödünk, egyre erősödik, egyre jobban kiforr. Gillihan szerint az autonómia egyike a négy alapvető pszichológiai szükségletünknek, és minél jobban megvalósul, annál több pozitív hozadékkal jár. Az érintettnél csökken például a depresszió vagy szorongás kialakulásának esélye.

Gillihan arra is rámutatott: ha megmondják nekünk, mit csináljunk, erőtlennek, gyengének érezzük magunkat. Ez egy alárendelt pozíció, ami azzal jár, hogy kevesebbet kapunk a vártnál. Az erő egyébként az irányítás , a kontroll képességét is jelenti, vagyis ha nem szabad akaratunkból cselekszünk, úgy érezhetjük, kikerült a kezünkből a gyeplő. Ez megmagyarázhatja, sokan miért kezdenek el akkor is ellenkezni, ágálni, ha tisztában vannak vele, hogy az adott szabály, utasítás logikus, szükséges. Hogy aktuális példával éljünk, sokaknál ilyen reakciót vált ki a koronavírus-járvány miatt itthon bevezetett kötelező maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, boltokban.

Az akarat, hogy mi irányítsuk a tetteinket, belénk van kódolva.
Az akarat, hogy mi irányítsuk a tetteinket, belénk van kódolva. Fotó: Getty Images

Sokan érezhetik úgy, hogy újra gyerekszerepbe kerülnek az utasítások által. Amikor fiatalabbak vagyunk, szüleink, tanáraink szabályozzák az életünket, és bár ez így van rendjén, az irányítás bizonyos esetekben terhes lehet. Nem véletlen, hogy a gyerekek alig várják, hogy felnőjenek, és a "maguk urai legyenek". Vannak olyanok is, akik kritikának fogják fel azt, ha valaki meg akarja mondani nekik, mit csináljanak: ilyenkor ugyanis vagy abba kell hagyniuk azt, amit csináltak, és máshogy kell folytatniuk, vagy olyasmire kell vállalkozniuk, amit addig nem csináltak. Ez sérti az egónkat, azt a vágyat, hogy mindig nekünk legyen igazunk.

Ha utasítást kapunk és szabályoknak kell megfelelnünk, nehéz eldönteni, mikor lesz vége az egésznek, mikor csinálhatjuk újra azt, amit szeretnénk, magyarázza Gillihan. Ilyen esetben félelem tör ránk, de nem amiatt, amit kérnek tőlünk, hanem amiatt, hogy nem tudjuk, hova vezet mindez. A koronavírus-járvány ismét remek példa az állítás szemléltetésére: először megszabták, hogy ha tehetjük, maradjunk otthon. Aztán jött a kötelező maszkviselés és távolságtartás. Érhető, ha mindezektől szép lassan elbizonytalanodunk, tanácstalanok leszünk.

Legyünk bölcsek

A fentebb felsorolt okok miatt sajnos könnyű rosszul reagálni arra, ha korlátozzák szabadságunkat. Tiltakozás, dac, duzzogás helyett azonban próbáljunk meg bölcsen viselkedni! Adjunk egy kis időt magunknak, hogy végiggondoljuk, miért is érint minket olyan rosszul, hogy valaki meg akarja mondani nekünk, mit csináljunk. Így rájöhetünk, érdemes-e ragaszkodnunk saját akaratunkhoz. Ha úgy ítéljük meg, hogy igen, nyugodtan, egymásra odafigyelve vitassuk meg az álláspontokat. Ne feledjük viszont: nem mindig az a helyes, amit mi gondolunk!

Mérlegeljük azt is, mennyiben segítheti engedelmességünk más emberek munkáját, életét - bizonyos esetekben a "nagyobb jóért" (ez lehet például a viták, konfliktusok elkerülése, a környezetünk biztonságának megőrzése) célszerű rugalmasnak lennünk. Végül, de nem utolsósorban: felejtsük el az ok nélküli lázadást, és ne hisztériázzunk csupán passzióból! Ez egy olyan rossz viselkedési minta, amellyel fölöslegesen keserítjük meg nemcsak a saját életünket, de másokét is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!