- Az idős hozzátartozó támogatása nem azonos azzal, hogy minden feladatot átveszünk tőle.
- A megfelelő segítség a konkrét nehézség feltárásával kezdődik, nem feltételezésekkel.
- Az önállóság megőrzése, a döntési lehetőség biztosítása és a környezet átalakítása sokszor többet segít, mint a teljes teherátvállalás.
Indulnánk, de édesanyánk még a kardigánját gombolja. Sietünk, ezért odalépünk, begomboljuk, ráadjuk a kabátot, és már hozzuk is a cipőjét. Könnyen lehet, hogy csak az apró gombokkal gyűlt meg a baja. Mi mégis átvettük az egész öltözködést.
Egy ilyen reggel miatt senki nem válik gyámkodóvá. Akkor érdemes megállni, ha rendszeresen megkérdezés nélkül vesszük át a feladatokat, helyette válaszolunk, vagy eldöntjük, mit nem csinálhat többé. Hogyan ismerjük fel, mennyi segítségre van valóban szükség, és miben érdemes változtatni?
Pontosan hol akad el?
Az, hogy valaki „már nem tud egyedül felöltözni”, kevés információ. Nem éri el a zokniját? Fáj a válla? Nehéz megfognia a cipzárt? Nem tudja követni, melyik ruhadarab következik? Ezek eltérő nehézségek, másféle segítséget igényelhetnek. Beszéljük meg vele, és ha beleegyezik, nézzük meg együtt, melyik mozzanat okoz gondot. Ne vizsgáztassuk, és ne kérjük veszélyes mozdulatok bemutatására. Azt is kérdezzük meg, mi fontos neki. Lehet, hogy ragaszkodik az önálló öltözködéshez, a bevásárlást viszont szívesen átadná.
Az egészségügyi és szociális szakemberek a szakmai állapotfelmérés során is külön vizsgálják az étkezést, az öltözködést, a tisztálkodást és a helyváltoztatást. Másféle képességeket kíván a bevásárlás, a pénzügyek intézése vagy a gyógyszerszedés megszervezése. Ha az egyik területen segítség kell, abból még nem következik, hogy a többiben is át kell vennünk az irányítást.
Kezdésként egy visszatérő nehézséget válasszunk ki. Például azt, hogyan lehetne a reggeli készülődést kevesebb fájdalommal és kapkodással megoldani. Erről könnyebb megállapodni, mint egyszerre átszervezni a hozzátartozónk egész napját.
Csak abban segítsünk, amiben szükséges
Előfordulhat, hogy elég kikészíteni a ruhát, vagy elérhető helyre tenni a használati tárgyakat. Máskor egyetlen mozzanatot kell átvállalnunk, például begombolni a mandzsettát. Ha a lépések követése nehéz, segíthet, ha egyszerre csak egy rövid, érthető útmutatást adunk.
A segítség mértékéről is lehet kérdezni: „készítsem ide a ruhádat, vagy a gombolásban segítsek?” Ebből többet megtudhatunk, mint abból, hogy „ugye, ezt már nem tudod megcsinálni?” A lassúság önmagában nem ok a feladat átvételére. A fájdalmat, kimerülést és bizonytalanságot viszont komolyan kell venni. Az önállóság nem teljesítményverseny. Aki egyébként képes valamire, az is kérhet segítséget. Nem kell minden alkalommal bizonyítania az erejét.
A környezet is lehet az akadály
Ha a bögrék csak a felső polcról érhetők el, keressünk nekik közösen másik helyet. A tárgyakat ne rendezzük át meglepetésszerűen. Ami nekünk praktikusabb, az a megszokott helyek alapján tájékozódó, rosszul látó embernek újabb nehézséget okozhat.
A lakókörnyezet jelentőségét kutatás is alátámasztja. A Johns Hopkins Egyetem CAPABLE programjának egyik vizsgálatában 300 alacsony jövedelmű, otthon élő idős ember vett részt. Abból indultak ki, miben szeretnének könnyebben boldogulni, például az öltözködésben vagy a tisztálkodásban. Ápoló és a mindennapi tevékenységeket segítő szakember foglalkozott velük, szükség szerint a lakáson is változtattak. Öt hónap után a résztvevők az alapvető önellátási feladatokban kevesebb nehézségről és kisebb segítségigényről számoltak be, mint az összehasonlító csoport tagjai. Többféle segítséget alkalmaztak együtt, ezért az eredményből egyetlen eszköz hatásosságára nem lehet következtetni.
Otthon is érdemes végiggondolni, mi könnyítené meg az adott tevékenységet. Nehezen fogható evőeszköznél más kialakítású nyél, öltözködésnél könnyebben kezelhető ruhazáródás vagy öltözködési segédeszköz jöhet szóba, wc-használatnál például wc-magasító alkalmazása vagy épp egy praktikus, a fürdést segítő zuhanyszék beszerzése.
A választásban vegyen részt az is, aki használni fogja. Járást, felállást vagy fürdést segítő eszköznél az állapotát és az otthoni körülményeket együtt kell figyelembe venni. Attól, hogy valami másnak bevált, még nem biztos, hogy neki is megfelelő. Tisztázzuk, szükséges-e személyes felmérés, ki mutatja meg a használatot, és hogyan ellenőrizhető, hogy biztonságosan boldogul vele. Számos visszajelzés igazolja: ha a gondozott nem akar egy feladatot könnyebbé, hatékonyabbá tenni egy gyógyászati segédeszköz használatával, bármit is tehet a gondozó, használni nem fogja.
Mit utasít el valójában?
A felajánlott segítségre adott nemet érdemes megérteni. Lehet, hogy az eszköz kényelmetlen, vagy nem világos a használata. Az is előfordulhat, hogy rosszkor érkeztünk. Ha attól tart, hogy ezután másban is helyette döntünk majd, hiába soroljuk a segítség előnyeit. Kérdezzük meg, mi zavarja benne.
Beszéljük meg pontosan, melyik feladatban segítünk, és mit szeretne továbbra is maga intézni. Ha átadja a bevásárlást, attól még ő állíthatja össze a listát, és választhatja ki, mit enne. A megállapodást később is módosíthatjuk, ha változik az állapota vagy más segítséget szeretne.
A „neked már erre van szükséged” mondat könnyen lezárja a beszélgetést. Konkrét nehézségről könnyebb egyeztetni: „azt mondtad, fáj a kezed, amikor megfogod az evőeszközt. Megnézzünk együtt egy másik kialakítást?” Egy amerikai kutatásban demenciával élő idősek intézményi gondozói kaptak kommunikációs képzést. Amikor ritkábban beszéltek lekezelően az idősekkel, a gondozás közbeni ellenállás is mérséklődött.
A rendelőben például az orvos a hozzátartozónktól kérdezi, hogyan alszik, mi mégis azonnal válaszolunk helyette. Ilyenkor érdemes kivárni, hogy ő mondhassa el a panaszait. Ha szeretné, utána kiegészíthetjük az elmondottakat. A lassabb beszéd, a hallás- vagy látásromlás önmagában nem indokolja, hogy nélküle intézzük az ügyeit.
Aki gondozásra szorul, annak is lehet választása
Az önellátás és a döntés lehetősége külön dolog. Aki segítséget kér az öltözéshez, attól még választhat ruhát. Tisztálkodáskor is számít, mit végezne el maga, milyen sorrendet szeret, és hogyan óvjuk a szemérmét.
Demencia esetén az állapothoz kell igazítani, milyen döntést tud átlátni, és milyen feladatot tud elvégezni. Segíthet egy rövid kérdés és két egyszerű lehetőség, például hogy melyik megfelelő ruhadarabot venné fel. Hagyjunk időt a válaszra. Az elfordulás vagy a feszültség is jelezheti, hogy valami kellemetlen, érthetetlen vagy túl gyors. Ha nehéz megítélni, mit végezhet biztonságosan, és hogyan vonhatjuk be a gondozásába, kérjünk szakmai segítséget. A szükséges felügyelet mellett is érdemes megtartani azokat a döntéseket, amelyeket még megért és meg tud hozni.
Mikor kell további segítséget kérni?
Elesés, egyre bizonytalanabb mozgás, ismétlődő gyógyszertévesztés vagy a megszokott feladatokban jelentkező új nehézség esetén beszéljünk a háziorvossal. A „romlik az állapota” helyett mondjuk el, mi változott, mikor kezdődött, és milyen helyzetben jelentkezik. Gyógyszertévesztésnél azonnal kérjünk egészségügyi tanácsot arról, mit tegyünk. Pontosan jelezzük, melyik készítményről van szó, illetve mi történt.
Mozgási nehézségnél gyógytornász vagy rehabilitációs szakember bevonása is indokolt lehet. Meghatározott feltételekkel a háziorvos otthoni szakápolást rendelhet el, amelynek része lehet a segédeszköz-használat tanítása és a gyógytorna is.
A hirtelen kialakuló zavartság sürgős orvosi segítséget igényel. Ilyenkor hívjuk a 112-t, és maradjunk a hozzátartozónkkal. Ezt ne tekintsük egyszerűen az öregedés vagy a már ismert demencia velejárójának.
A család ereje sem korlátlan
A gondozó idejével, egészségével és fizikai erejével is számolni kell. Ha egy feladat meghaladja a lehetőségeinket, mondjuk ki. Betanítás nélkül ne vállaljunk olyan emelést vagy mozgatást, amelyben bármelyikünk megsérülhet.
A családi feladatmegosztás legyen konkrét. Ki vásárol be, ki kíséri el a rendelésre, ki tud segíteni a tisztálkodásnál? Ha ez kevés, a helyi szociális szolgáltatónál érdeklődhetünk a házi segítségnyújtásról. Előfordulhat, hogy a biztonságos ellátáshoz további gondozásra vagy más ellátási formára lesz szükség.
Kezdésként állapodjunk meg egyetlen nehéz helyzetről: mit szeretne hozzátartozónk maga elvégezni, melyik részben segítünk, és miből vesszük észre, ha változtatni kell. Néhány nap múlva kérdezzünk rá: könnyebb lett, elfárad benne, vagy más segítséget szeretne? A segítség mellett is maradjon beleszólása abba, hogyan telik a saját napja.
