Mi zajlik a médiumok agyában?

A Thomas Jefferson Egyetem és a brazil Sao Paulo Egyetem kutatói brazil médiumok agyi véráramlását (CBF) elemezték pszichográfia közben. A hiedelmek szerint ilyenkor egy halott személy vagy lélek ír a médium kezén keresztül.

5 kevéssé tapasztalt és 5 gyakorlott médium szervezetébe fecskendeztek radioaktív kontrasztanyagot, hogy agyműködésüket egyszeres fotonkibocsátó komputertomográf (SPECT) segítségével térképezhessék fel normál írás és pszichográfia során.

"A spirituális élmények közismerten befolyásolják az agyműködést. Eddig kevés tudományos érdeklődés kísérte azonban a médiumok reakcióit, akik állítólag halottak lelkével kommunikálnak, illetve azok irányítása alatt állnak" - mondta el Andrew Newberg, a Jefferson nemzetközileg is elismert spiritualitás és agyműködés-szakértője, aki Julio F. P. Peresszel és munkatársaival dolgozott együtt a témakörben.

A médiumok a 15-47 éves korosztályból kerültek ki, és akár havi 18 alkalommal is végeztek pszichográfiát. Mindegyikük jobbkezes volt, kielégítő mentális állapotnak örvendett és nem szedett pszichiátriai gyógyszereket. A pszichográfia során - elmondásuk szerint - a szokásos transzállapotba kerültek, a kontrollfeladatot azonban a hétköznapi, nyugalmi helyzetben hajtották végre. A tapasztaltabb médiumok bal hippokampusza, jobb felső halántéki tekervényei, a bal elülső cinguláris kéreg frontális lebenyének régiói és a jobb precentrális tekervények kisebb aktivitást mutattak transzállapotban, mint a normál írás során, a kezdőbb médiumoknál azonban ennek pont az ellenkezőjét tapasztalták. A háttérben valószínűleg az lehet, hogy ők sokkal céltudatosabban igyekeztek végrehajtani a feladatot. A mentális betegségek hiánya egybevág a nemrég bizonyított ténnyel, hogy a disszociatív élmények igen gyakoriak a lakosság körében, különösen a vallásos/spirituális közösségekben, ezért ezek nem feltétlenül betegség tünetei.

Az írásmintákat szintén elemezték, melynek során a pszichografikus alkotásokat komplexebbnek találták, különösen a gyakorlottabb médiumok esetén. Egy összetettebb alkotás általában a frontális és temporális lebenyek magasabb aktivitását igényli, de ebben az esetben mégsem ez a helyzet állt elő. Többféle lehetséges magyarázatot is számba vettek. Az egyik ilyen, hogy amint a frontális lebeny aktivitása csökken, a pszichográfiai alkotást támogató egyéb agyi területek még inkább felszabadulnak a gátlás alól (hasonlóan az alkoholos és drogos befolyásoltság esetén tapasztalható helyzethez), így a teljes komplexitás fokozódhat. "A médiumok transzállapotának első idegtudományi kiértékelése izgalmas adatokat szolgáltatott az elme jobb megértéséhez. Érdemes tovább kutatni ezt a területet" - jelentette ki Newberg.

A kutatás eredményei a -ban jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!