Mi áll az alváskényszer mögött?

A narkolepszia, vagyis a kontrollálhatatlan alváskényszer világszerte mintegy hárommillió embert érinthet. Sajnos, eddig nem találtak rá gyógymódot, és a kialakulásával kapcsolatban is sok a kérdés.

Yehuda Shoenfeld, a Tel Aviv University kutatója csapatával arra utaló jeleket talált, hogy a narkolepsziát autoimmun folyamatok indíthatják be az agyban. Emiatt tehát úgy kellene kezelni, mint ahogy az autoimmun betegségeket szokták.

A narkolepszia általában 10 és 25 éves kor között jelentkezik először. A leggyakoribb tünetei közé tartozik a hirtelen, minden előjel nélküli elalvás, az állandó napközbeni álmosság, a hallucinációk , a motyogásszerű beszéd, az izomtónus hirtelen elvesztése és az izmok ideiglenes gyengesége, a beszéd- és a mozgás képességének elvesztése az alvás előtti vagy utáni pillanatokban.

A mostani kutatásban a szakemberek úgy találták, hogy egy antitest megtámadja azokat az idegsejteket az agyban, melyek az orexin nevű vegyületet állítják elő. Ezek a felelősek az alvás és az ébrenlét közötti érzékeny egyensúly fenntartásáért.

5 gyakori alvásprobléma Így oldjuk meg!

„A narkolepszia nagyon érdekes betegség, mert annak ellenére, hogy tisztán genetikai jellegűnek tartják, a környezeti hatások nagyon erőteljesen befolyásolják azt, hogy mikor és kinél jelenik meg. Narkolepsziás epizódot kiválthat például a nevetés vagy a stressz is” – mondta dr. Shoenfeld.

A kontollálhatatlan alváskényszer súlyos probléma

A kutatók először 2009-ben kezdték vizsgálni a narkolepszia lehetséges autoimmun okait, mikor Finnországban hirtelen sokszorosára nőtt a narkolepsziás esetek száma, méghozzá egy H1N1 védőoltási kampány után. Ezzel egy időben japán tudósok olyan antitesteket fedeztek fel az agyban, melyek az orexin nevű vegyületet előállító sejteket támadják meg. Shoenfeld professzorék megállapították, hogy a narkolepsziás emberek és állatok agyában jóval kevesebb volt az orexin – ennek a vegyületnek a hiánya felborította az alvás és az ébrenlét közötti harmóniát.

Az elméletet (vagyis azt, hogy az orexin hiánya, mely bizonyos antitestek támadása után volt megfigyelhető) állatkísérletekkel bizonyították. Az antitesteket egerekbe injekciózták, és az állatoknál a következő hónapokban furcsa alvási mintákat és váratlan alvásrohamokat figyeltek meg.

A narkolepszia autoimmun betegségként való szemlélése megváltoztathatja azt is, ahogyan kezeljük, és egy nap talán a gyógymód megtalálásában is segítségünkre lehet – vélekednek a kutatók. A tanulmány a Pharmacological Research című szaklapban jelent meg. A kutatócsoport a jövőben azt kívánja vizsgálni, pontosan hol található az agyban az a terület, melyben az antitestek az orexin-előállító sejteket megtámadják.

Forrás: www.journals.elsevier.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!