Korunk alapján ennyit kellene aludnunk

Szinte bármelyik korosztályt nézzük, akad egy közös pont: a legtöbb ember nem alszik eleget. Ennek a jelenlegi helyzetben a bezártság, a pandémiás stressz és szorongás is lehet az oka, vagy az, hogy a home office és home school miatt felborult az alvási rutin. Nem is meglepő, ha most még a korábbinál is több embert foglalkoztat a kérdés: mennyit kellene aludnunk valójában?

Milyen betegségekhez vezethet a tartós kialvatlanság? Részletek itt.

Felnőtteknek 7-9 óra alvás lenne az ideális, ami egyénileg változhat - mutatott rá a metro.co.uk-nak nyilatkozva Tamara Willner táplálkozási szakértő, kísérleti pszichológus. Egyszersmind gyorsan igyekezett is eloszlatni az elterjedt tévhitet, miszerint idősebb korban már kevesebb alvás is elég. Mint mondja, ez valószínűleg onnan ered, hogy az idő múlásával kevesebbet és rosszabbul alszunk - betegségek, fájdalmak, kényszerű éjjeli fürdőszobai kitérők stb. miatt -, de ez még nem jelenti azt, hogy szervezetünknek ténylegesen kevesebb alvásra lenne szüksége.

Felnőtteknek éjszakánként 7-9 óra alvás javasolt
Felnőtteknek éjszakánként 7-9 óra alvás javasolt. Fotó: Getty Images

Mennyit aludjanak a gyerekek?

Az agy fejlődése, illetve az érzelmek szabályozásának fontossága miatt gyermekkorban valamivel több alvásra van szükség, mint felnőttkorban . A szakértő szerint ez legalább 8-10 órát jelent éjszakánként. Ami a tinédzsereket illeti, sokuk hétvégéken igyekszik is ennek eleget tenni, amiért kapnak is korholást a szülőktől, holott náluk életkori sajátosság a lustálkodás. A kisebbeknek még ennél is több alvásra lenne szükségük. Persze, ez is egyénileg változik. Vannak olyan gyerekek, akik beérik kevesebb alvással, utána ugyanolyan kipihentnek és aktívnak tűnnek, mint a tovább alvó társaik, de a szakértő szerint a rutin megléte mindenképpen fontos a kisebb gyerekeknél is.

Mégis mennyit aludjon tehát a gyerek? Nos, 7-12 éves korban 10-11 órát, 3-6 éves korban 10-12 órát, 2-3 évesen 12 órát, a totyogóknak pedig 11-14 órát kellene aludniuk. A 4-11 hónapos korban ennél valamivel több, 12-15 óra, az újszülötteknek három hónapos korig pedig 14-17 óra alvás lenne az ideális.

Hogyan állapíthatjuk meg a számunkra ideális alvásmennyiséget?

Tamara Willner egy kissé időigényes módszert javasol, ami szerinte hatásos lehet abban, hogy kiismerjük valódi alvásigényünket. Legalább két hét szabadidő kell hozzá, illetve legalább ilyen hosszú időszak, amikor nem kell megadott időben kelnünk és feküdnünk. Gyerekek mellett ez persze nagyobb kihívás lehet.

A következőt kell tenni: az első héten csak lazítsunk, majd a másodikon minden éjjel próbáljunk addig aludni, ameddig csak tudunk. Írjuk fel minden reggel, hogy előző éjjel mennyit aludtunk, majd a hét végén vonjunk átlagot. A szakértő szerint így megkaphatjuk, mennyi alvásra lenne szüksége szervezetünknek éjszakánként.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult idő valószínű, esetleg keleten, északkeleten szakadozhat a felhőzet. A Dunántúlon többfelé várható csapadék: zömmel eső, de a hegyekben havas esőbe, havazásba válthat a csapadék. Északkeleten is előfordulhat kevés havas eső, a magasabb részeken gyenge havazás. Az északkeleti szél megélénkül, az északkeleti tájainkon meg is erősödik.Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő.Hajnalban -1, +4 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!