Feszítse szét a kereteit!

A Michigani Egyetem Ross Üzleti Iskolájának kutatói, Jeffrey Sanchez-Burks és Suntae Kim új tanulmányukban megállapították, hogy a testmozgás és a mozgás élménye javítja a kreatív problémamegoldó képességet. Az eredményről a Psychological Science című folyóirat számolt be. "A kreatív gondolkodással kapcsolatos metaforákat gyakran használjuk a mindennapi beszédben" - mondta Sanchez-Burks, a menedzsment és szervezeti tudományok adjunktusa. Ezek a tanácsok nem ismeretlenek a kutató laboratóriumokban, reklámokban és a felsőoktatásban sem. A metaforák ugyanis összefüggést sejtetnek a konkrét testi élmény és a kreatív megismerés között.

A kutatók összeállítottak egy csoportot, akik öt kísérletet hajtottak végre közel 400 főiskolás bevonásával, hogy megvizsgálják a kreativitás metaforáinak pszichológiai potenciálját. Megnézték, hogy a kreatív problémamegoldást serkenti-e, ha szó szerint valósítják meg a metaforákat. Mind az öt kutatásból az derült ki, hogy a kreativitás metaforáinak fizikai és pszichológiai megtestesítése segíti a folyamatosságot, rugalmasságot és eredetiséget.

"A mozdulatok, gesztusok, cselekedetek fokozhatják a teljesítményt" - magyarázta Sanchez-Burks. "Ha valaki szó szerint korlátok és akadályok nélkül gondolkodhat, például közben sétál vagy járkál, akkor lerombolhatja a mentális gátakat, melyek korlátozzák a megismerő folyamatokat. Rávilágítottunk, hogy a szerepjáték nemcsak aktiválja, de fokozza is a megismerést, mert olyan kognitív folyamatokat indít el, melyek hozzájárulnak a kreatív megoldások születéséhez. A metaforák eljátszása mozgásba hozza a kreativitás motorját."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.