Ezért érzünk a szívünkben melegséget

A pozitív pszichológiával kapcsolatos legfontosabb félreértésekről, tévhitekről, valamint a kutatási területéhez fűződő személyes viszonyáról is beszélt legutóbbi budapesti látogatásán Barbara Fredrickson szociálpszichológus, a pozitív pszichológia ismert, szakmai és üzleti körökben egyaránt elismert kutatója.

A szakember, akivel a Hrpwr.hu készített interjút, elmondta: pusztán intellektuális érdeklődés vezette ahhoz, hogy a pozitív érzelmeket tanulmányozza, olyan volt ez számára, mint egy kirakós. "Még jóval a pozitív pszichológia megszületése előtt történt, belső indíttatásból, tehát valamilyen módon biztosan befolyásolt a családi hátterem" - emlékezett vissza a kezdetekre.

Az érzelmekben van a kulcs

5 tipp a boldogsághoz: hogyan érezzük jobban magunkat? Részletek itt .

Felhívta a figyelmet egy népszerű tévhitre is: leszögezte, hogy nem a gondolataink indítják be a pozitív változást, hanem az érzelmeink. "Ha megkérdezünk több száz embert, hogy hol érzik, amikor pozitív érzelmet élnek át, akkor a szívükre mutatnak. A pozitív érzelmeink rendszerint a nyitott testtartásban és a mellkasi régióban jelentkeznek, melegség formájában. Ilyenkor kiegyenesedünk, a vállunk és a karunk ellazul, a fejünket felszegjük, és lassabb iramot veszünk fel. Míg a negatív érzelmek a gyomor táján keletkeznek, és inkább összezsugorodunk tőlük. Észre kell vennünk mindezt."

Az érzelmeink indítják be a pozitív változást
Az érzelmeink indítják be a pozitív változást. Fotó: iStock

Arra a kérdésre, hogy hogyan töltődhetünk fel pozitív érzelmekkel, azt válaszolta, hogy készítsünk egy to do (azaz tennivalók) listát, de ne az aznapra betervezett feladatainkról, hanem arról, mit szeretnénk érezni. "Sokan úgy gondolják, hogy ha pozitívabban szeretnének élni, akkor új tevékenységeket kell beiktatniuk a napi teendőik közé. Pedig a változás nem feltétlen igényel több időt vagy pluszfeladatokat, inkább meglévő tetteink minőségén kell javítanunk: például azzal, hogy az interakcióink minőségén, mélységén javítunk. Valós időt és figyelmet szánunk a másikra, és tudatosan is kifejezzük a pozitív érzelmeinket " - mutatott rá Fredrickson.

Nem (csak) a géneken múlik

A szakember arról is beszélt, hogy bár a "kapott" génjeink valóban meghatározhatják, pozitív vagy negatív személyiséggé fejlődünk, hatásuk rendkívül elenyésző a döntéseinkhez, hozzáállásunkhoz képest. "A gének valóban adnak nekünk egy biológiailag meghatározott "alapbeállítást", de ezt körbeveszi egy tartomány, amit viszont mi választhatunk meg, hogy ennek a tartománynak melyik részén szeretnénk elhelyezkedni. Lehet, hogy sose válunk a legjobb vagy legboldogabb emberré a világon, de a tartományon belül önmagunk legjobb verziójává válhatunk" - magyarázta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.