Ezért éri meg kevesebbet hazudni

Jelentősen javítja a lelki és fizikai egészségünket, ha abban a helyzetben is igazat mondunk, amikor könnyebb lenne hazudni - állítják amerikai tudósok.

"Az átlagos amerikai 11 alkalommal hazudik hetente. Szerettük volna kideríteni, hogy milyen hatással lenne az egészségünkre az, ha őszintébben élnénk" - mondta Anita E. Kelly pszichológiaprofesszor, a kutatás vezetője. "Úgy találtuk, hogy a kísérletben részt vevők képesek drámaian lecsökkenteni a hazugságaik számát, ezzel pedig jelentősen javíthatják az életminőségüket."

Kelly és kollégája, Lijuan Wang 110 embert vont be a tízhetes kísérletbe. A résztvevők 18 és 71 év közöttiek voltak, és azt kérték tőlük, hogy a kísérlet ideje alatt ne füllentsenek, ne hazudjanak. A kontrollcsoportnak semmilyen különleges utasítást nem adtak. Mindkét csoport tagjait hetente ellenőrizték: kérdőívet töltöttek ki és hazugságvizsgálatnak is alávetették őket .

A kevesebb hazugság és a jobb egészség közötti összefüggés szembetűnő volt, sőt számszerűsíteni is lehetett. Ha például hárommal kevesebb hazugságot mondott valaki , négy órával kevesebbszer érezte magát idegesnek, feszültnek, és ritkábban fájt a feje vagy a torka.

Ne hazudjon: egészségesebb lesz!

Az őszinteségnek egyéb előnyei is voltak: a résztvevők beszámolói szerint azon a héten, amikor kevesebbet hazudtak, a kapcsolataik is javultak és kevesebb konfliktusuk volt.

A kísérlet végén arról is kikérdezték az önkénteseket, milyen módszerekkel érték el, hogy kevesebbet hazudjanak . Egyesek azt mondták, rájöttek, hogy egyszerűen igazat is mondhatnak ahelyett, hogy túloznának, mások nem találtak ki kifogásokat, amikor nem volt kedvük elmenni egy találkozóra vagy nem csinálták meg egy feladatukat. Az is gyakori módszer volt, hogy hazugság helyett elterelték a témát, vagy a kínos kérdésre egy másik kérdéssel válaszoltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!