Ezek jelzik, hogy nem alszunk jól

Az alváshiány legegyértelműbb tünete a másnapi fáradtság. Ha azonban nyolc óra alvás után sem vagyunk kipihentek, azt a mély alvás hiánya is okozhatja.

A mély alvás a harmadik vagy negyedik alvásfázis. A fiatal felnőttek teljes alvásidejének 20 százalékát ennek a fázisnak kellene kitennie. A következő jelekből tudhatjuk, hogy ez nem teljesül.

Kimerülten ébredünk

Azok a felnőttek, akik nyolc órát aludtak és részük volt mély alvásban is, energikusan ébrednek. Ha ez a fázis elmarad, akkor fáradtan és kialvatlanul indul a nap. Ennek hátterében az áll, hogy szervezetünk a mély alvásban regenerálja magát. Ekkor történik az anyagcsere- és szöveti regeneráció, ami segít, hogy feltöltődve ébredjünk.

fáradtság, kimerültség, ingerlékenység, memóriazavar, csökkenő reakcióidő, rossz közérzet, alvás, alvásprobléma, mély alvás
A mély alvás hiánya koncentrációs zavarokat és ingerlékenységet okoz. Fotó: 123rf

Nem tudunk megfelelően gondolkodni

Mély alvásunk felel mentális erőnk karbantartásáért is. Ha ez az alvásfázis elmarad, gondolkodásunk lelassul, illetve kevésbé leszünk kreatívak. Sőt, akár úgy is érezhetjük, hogy képtelenek vagyunk rendezni a gondolatainkat.

Harapós kedvünkben vagyunk

Mi akadályozhatja a mély alvás fázisának elérését? A Bustle.com által megkérdezett alvásszakértő listáján 7 olyan tényező szerepel, amelyek miatt nem alszunk elég mélyen éjszaka:

  • éjszakai alkoholfogyasztás
  • mobiltelefonok és kütyük használata
  • túlzott koffeinfogyasztás
  • túl magas hőmérséklet
  • partnerünk (például ha horkol vagy sokat forgolódik)
  • gyógyszerek
  • alvási rendellenesség
  • Hogyan kellene aludni? Ebből a cikkünkből megtudhatja!

    A koncentrációzavarok mellett intő jel lehet, ha sokkal könnyebben kapjuk fel a vizet, illetve ingerlékenyebbé válunk, mint általában. Ez is azt jelezheti, hogy valami nem stimmel az éjszakai pihenésünkkel.

    Lassuló reakcióidő

    Ha a megszokottnál lassabb a reakcióidőnk - például vezetés közben -, akkor könnyen lehet, hogy jobb minőségű éjszakai pihenésre lenne szükségünk.

    Memóriazavarok

    A reakcióidő romlásával együtt járhatnak memóriazavarok is. Ha nem emlékszünk, hol hagytuk a kulcsunkat, illetve melyik napra egyeztettük a következő összejövetelt a családdal, akkor kezdhetünk arra gyanakodni, hogy a mély alvás hiánya lehet a ludas a dologban.

    Betegnek érezzük magunkat

    Mint azt fentebb már említettük, a mély alvásnak fontos szerep jut a test regenerációs folyamataiban: ilyenkor történik a szövetek és az izmok helyreállítása, valamint az immunrendszer megerősítése is. Ha nem érezzük jól magunkat, előfordulhat, hogy éjszakánként nem tudunk belépni a mély alvás fázisába.

    Forrás: bustle.com

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Ajánlott videó

    Heti top cikkek

    Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
    fogyás
    27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
    Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
    magnézium
    Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
    Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Kettős front
    Maximum: +21 °C
    Minimum: +6 °C

    Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
    kvíz
    Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!