Mindennapjaink szervezésének egyik legbiztosabb pontja, hogy erőnk, egészségünk és józan eszünk megőrzése érdekében szükségünk van éjszakánként átlagosan 7-9 óra békés és megszakítatlan alvásra. Ez a gyakorlat olyan alapvető, soha meg nem kérdőjelezett részévé vált az emberek életmódjának, hogy hajlamosak lehetünk úgy hinni, hogy a civilizáció útjára lépett emberi faj alapvetően mindig is így pihent. Ez azonban koránt sincs így.
Az ipari forradalom előtt még másképp aludtunk
Roger Ekrich történész 2005-ben publikált könyvében írásos emlékek segítségével mutatott rá, hogy elődeink alvási mintázata hosszú időn át markánsan eltért attól, ami a jelenlegi alvási stílusunkat jellemzi. A történész az ipari forradalom előtti évszázadokból fennmaradt naplókat, bírósági iratokat, orvosi feljegyzéseket és irodalmi műveket tanulmányozott, hogy levonhassa a megfelelő következtetéseket. Ezek alapján elmondhatta, hogy elődeink nagyjából a XVII. század végéig a következőképpen pihenték ki egy-egy munkanap fáradalmait: körülbelül két órával azután, hogy leszállt az éj, elszenderedtek, aludtak nagyjából négy órát, majd felébredtek, éberen töltöttek az éjszakában egy vagy két órát, azután újra elszundítottak, hogy ismét aludjanak nagyjából négy órát a reggeli ébredésig.
Az éjszaka ébren töltött időszakban az emberek az írásos emlékek tanúsága szerint meglehetősen változatos tevékenységekkel foglalták el magukat. Ritkán maradtak ágyban: inkább vécére vagy dohányozni, sőt a szomszédaikkal beszélgetni indultak, aki pedig nem akart kikászálódni a párnák közül, olvasott, levelet írt, szexuális tevékenységet folytatott - vagy éppen a koncentrált imádkozás irányába fordította figyelmét.
A gyakorlat a XVII. század vége felé kezdett kikopni a nyugati világból, a XX. század elejére pedig már nem is maradt fenn, aminek számos oka volt a közvilágítás átalakulásától a lakások kivilágíthatóságán át az üzletek, vendéglátóhelyek változatosabb nyitva tartási idejéig. Napjainkban pedig már csak a délutáni szieszta gyakorlata őrzi a kétfázisos alvás emlékét (már ahol még belefér a napi rutinba).
Mintha meditálnánk
Ez azonban nem jelenti, hogy szervezetünk is teljesen elfelejtette volna ezt a típusú alvást. 1990-ben Thomas Wehr amerikai pszichiáter kísérletében emberek egy csoportját egy hónapon át 14 órára sötét szobába terelte, és megfigyelte, hogyan alakulnak alvási szokásaik az egyébként mindnyájunk otthonában jelenlévő zavaró (főképp elektronikai) tényezők nélkül. A negyedik hétre a kísérleti alanyoknak fixen beállt az alvási ritmusa, amely pontosan megfelelt az ipari forradalom előtt megszokottnak: vagyis először aludtak 4 órát, majd felkeltek egy vagy két órára, aztán ismét nagyjából négyórányi alvás következett. A beszámolók szerint a két alvás között ébren töltött időszak rendkívül békés, már-már meditatív hangulatú volt, távolról sem stresszes vagy kényelmetlen. Egyéni beszámolók szerint pedig nem csupán laboratóriumi körülmények között tudjuk szervezetünket visszaállítani erre a fajta alvási rendre: ha nem használunk villanyvilágítást (és persze telefont vagy egyéb elektronikus eszközt), akkor elvileg otthon is magától ráállíthatjuk szervezetünket. Leginkább persze hosszan tartó sötétség szükséges ahhoz, hogy természetes úton is elérjük ezt az alvásmintát, azaz inkább a téli hónapokban próbálkozzunk vele, ha kíváncsiak vagyunk rá.
A kísérlet és a történeti kutatás lényege, hogy ez a fajta, két részletben megvalósított alvási mód is természetes lehet az emberek számára - de ez persze nem jelenti, hogy törekednünk kellene rá. Mai életmódunkkal a megszakítás nélküli, nagyjából nyolc órás alvás is megfelelő: a lényeg, hogy figyeljünk oda mindennapi szükségleteinkre, és ezekhez igazítsuk alvásunk mennyiségét és beosztását.
